Írjon nekünk

Közélet

Félrevezette a hatóságot Botka László titkárnője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Hamis vád és a hatóság félrevezetése miatt feljelentést tett Botka László, Szeged MSZP-s polgármesterének titkárnője ellen Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója – írja a Magyar Nemzet.

Mint ismert, a jogász még 2016 májusában a Cserepes sori piac kereskedőinek érdekében vitt petíciót Botka Lászlónak, a csongrádi megyeszékhely első emberének a szegedi városházára. Amikor be akart lépni a polgármester irodájába, az előtérben elállták az útját, majd a hivatal rendőrt hívott. Botka László titkárnője ugyanis azt állította, hogy a jogász két kézzel megfogta és ellökte. A rendőrök előállították Szabó Bálintot, és garázdasággal gyanúsították meg.

Az ügyészség napokon belül megszüntette az eljárást, mert olyan kamerafelvételek kerültek elő, amelyek cáfolták Botka titkárnőjének állításait. A felvételek ismeretében a nő is módosította vallomását, de aztán mégis bíróságra vitte az ügyet, ahol a napokban a megismételt elsőfokú eljárásban ismét felmentették Szabót.

További részletek ITT olvashatók.

Tovább olvasom

Közélet

Van, ami a Szent István téren is állandóságot képvisel már

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Lassan nincs olyan tér Szegeden, ahol ne tanyázna hajléktalan.

Tovább olvasom

Közélet

Európai siker a szegediek sétálóváros elképzelése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

“Akkora siker, mintha a Pick Szeged BL-t nyert volna.”

Tovább olvasom

Hírzóna

Sztárparádéval zárja az évet a Szegedi Nemzeti Színház

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az óévet nagyszabású zenés szilveszteri gálával búcsúztathatják.

Tovább olvasom

Aktuál