Írjon nekünk

Egyetem

Jól szerepeltek a szegedi egyetemisták a pneumobil versenyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A Szegedi Tudományegyetem két csapattal képviseltette magát az Egerben megrendezett Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen. A hallgatók a középmezőnyben végeztek.

38 csapat részvételével rendezték meg a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt Egerben, ahol 12. alkalommal feszültek egymásnak a csapatok és a csapatok által tervezett pneumobilok május 9-11. között. Ezúttal hét ország – Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia – hallgatói mérték össze tudásukat.

A csapatok május 10-én, pénteken mutatták be a projektjükről készített prezentációjukat a zsűrinek, és a verseny még aznap este elkezdődött az első selejtezővel. A nagy csata május 11-re, szombatra maradt, és a második selejtezőkör után elrajtolt a távolsági futam. A hosszú távú futam után az ügyességi kategóriában álltak rajthoz a résztvevők, s a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három fordulóban dőlt el, kik jutnak tovább. A versenyt a gyorsulási futam zárta.

– Mint minden versenynél, természetesen itt is rendkívül fontos, milyen eredményeket érnek el a résztvevők, vagyis ebben az esetben a diákok és az egyetemek – értékelt Gödri István, az Emerson-csoporthoz tartozó AVENTICS Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. – Csakhogy ipari vállalatként mi nem kizárólag a futamok végeredményét figyeljük, illetve azt, melyik csapat milyen helyezést ért el, hanem az újításokat, vagy éppen a változatos, nagyszerű technológiai megoldásokat is – tette hozzá.

– Manapság azok a gazdaságok és társadalmak fejlődnek a világban, amelyeket az innováció vezérel, s ahhoz, hogy ezt Magyarországon is ösztönözni tudjuk, szükség van arra, hogy az egyetemisták kedvét meghozzuk a természet- és műszaki tudományokhoz – mondta a verseny fővédnöke, Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért Felelős Államtitkára. – 2010-ben a felsőfokú képzésre járók huszonkét százaléka, idén pedig már a harminc százaléka tanult ebben a szférában, a célunk viszont az, hogy rövid időn belül negyven százalékra gyarapodjon ez az arány. Az elkövetkezendő három évben éppen ezért nyolc milliárd forintot költünk arra, hogy szorosabban összekössük az egyetemeket az üzleti világgal, s erre kiválóan alkalmasak az olyan szakmai események, mint a Pneumobil Verseny, amely immáron tizenkét éve ad valós gyakorlati tapasztalatot a műszaki hallgatók számára. Ha középiskolás koromban lett volna ilyen lehetőség, akkor elképzelhető, hogy nem közgazdásznak, hanem mérnöknek tanulok. Jó hallani, hogy azok a diákok, akik korábban csak tizenegyre jártak be az egyetemre, most reggel fél hétkor már bent vannak a műhelyben, ahol alkotnak, szorgosan dolgoznak és innoválnak – fogalmazott.

A Szegedi Tudományegyetem két csapattal indult a versenyen: 43-as rajtszámmal az Airrari Szeged, 21-es számmal a Pepp-Air Szeged.

Az SZTE-s csapatok eredményei:

Airrari Szeged
Konstrukció eredetisége: 6. hely – 161,5 pont
Távolsági futam: 12. hely – 4274 megtett méter (17,19 km/h átlagsebesség)
Ügyességi futam: 9. hely az 1. selejtezőkörben, a 2. selejtezőkört nem fejezte be
Gyorsulási futam: 14. hely – 26,28 másodperc (29,84 km/h csúcssebesség)

Pepp-Air Szeged
Konstrukció eredetisége: 18. hely – 136,25 pont
Távolsági futam: 22. hely – 4685 megtett méter (14,13 km/h átlagsebesség)
Ügyességi futam: 6. hely az 1. selejtezőkörben, a 2. selejtezőkört nem fejezte be
Gyorsulási futam: 11. hely – 24,9 másodperc (39,12 km/h csúcssebesség)

(Forrás: SZTE)

Tovább olvasom

Egyetem

Együttműködik az SZTE és a Szegedi Keresztény Roma Kollégium

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A megállapodást december 12-én, csütörtökön szentesítik a Katolikus Házban.

Tovább olvasom

Egyetem

A Zika-láz terjedését modellezték szegedi matematikusok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Cikkük a rangos Scientific Reportsban jelent meg.

Tovább olvasom

Egyetem

Ipari kihívásokra adtak választ az SZTE hallgatói

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Demola Demo Day elnevezésű eseményen mutatták be a különböző ipari kihívásokra adott innovatív megoldásaikat a programban részt vevő SZTE-s hallgatók. A 4 csapat 8 héten át dolgozott két ipari esettanulmányon, amelyet a program zárásaként az SZTE központi épület dísztermében mutattak be az ipari partnereknek.

Tovább olvasom

Aktuál