Közélet

Iskolai KRESZ-oktatást vezetne be egy szegedi alapítvány

Iskolai KRESZ-oktatást vezetne be egy szegedi alapítvány

2019. május 14., kedd
Iskolai KRESZ-oktatást vezetne be egy szegedi alapítvány

"Mindenre megtanítjuk a gyerekeinket, a legdrágább kincsünket, csak egy dologra nem: a közlekedés túlélési szabályaira" – véli Berinszki Zoltán, a Taxisok és civilek a beteg gyermekekért alapítvány alapítója. A szervezet most azért lobbizik, hogy az általános iskolai felső tagozati oktatásba bevezessék a KRESZ-oktatást.

"Valami iszonyatos az ország közlekedési kultúrája és ezen el kell kezdeni javítani" – mondta Berinszki Zoltán.

Az alapítványa most azt próbálja elérni, hogy vegyék a felső tagozatos osztályok esetében a heti egy KRESZ oktatást. Elképzelésük szerint ezt az iskolarendőrökkel közreműködve lehetne koordinálni.

"Osztályfőnöki órán hetente egyszer ezt meg lehet csinálni. Kimondottan a gyerekek szellemi szintjéhez igazított oktatásban gondolkodunk, tehát fel kell venni a kapcsolatot gyermekpszichológussal, közlekedési szakemberekkel, hogy egy megfelelő sémát dolgozzunk ki. Tehát nem személyautós szabályokról, hanem a KRESZ-táblák ismeretéről, a gyalogos közlekedés szabályairól, valamint a kerékpáros közlekedés szabályairól és felszereltségéről, elsősegélynyújtásról lenne szó. Utána év végén egy vizsga sikeres elvégzése után kapnának egy kerékpárvezetői engedélyt" – részletezte koncepcióját. Ausztriában már van ehhez hasonló rendszer. "Az egészben a legjobb, hogy a gyerekek fogékonyak erre, nem fognak unatkozni.

Észre kell vennünk, hogy mindenre megtanítjuk a gyerekeinket, a legdrágább kincsünket, csak egy dologra nem: a közlekedésnek a túlélési szabályaira" – mondta.

Berinszki úgy látja, hogy a közlekedési szabályváltozásokat gyakran a felnőttek se tudjuk követni, ezért ez nem várható el egy gyerektől. "Abszolút nem ismerik a táblákat. A kerékpárosok között sokan vannak, akik nem tudják a jobbkéz-szabály" – állapította meg, majd hozzátette: általában sok gyerek sérül meg gyalogosan és biciklin a nyári szünetben. Berinszki most a Facebookon érdeklődött arról, mekkora támogatottsága lehet az ötletnek. "

Ennek a szavazásnak azért örülök, mert publikus, nem kozmetikázott. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy elsöprő támogatottságú az ötlet, ugyanis mintegy 270 válaszadó közül 99,5 százaléknak tetszik az elképzelés. Számítok a döntéshozók támogatására ebben a témakörben. Úgy gondolom, hogy nem lenne hatalmas összeg ezt bevezetni" – magyarázta.

Mivel az látszik, hogy az ötlet mind a szülőknek, mind a gyerekeknek tetszik, az alapítványa az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) veszi fel a kapcsolatot. Emellett gyermekvédelmi szakemberekkel, pszichológusokkal, közlekedési hatóság segítségével az ötlet kapcsán felmerülő kérdésekre keresnek válaszokat. "De ami még fontosabb, hogy egy kompetenciamérést kellene elvégezni, hogy kiderüljön, milyen ismeretek hiányoznak. Borítékolom, hogy irgalmatlanul rossz eredmények születnek majd" – fogalmazott.

Kiemelt képünk: Vár Kaposvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.