Sorban dőlnek ki a szegedi parkolóautomaták

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kevesebb mint egy hónap leforgása alatt négy parkolóautomata is meghibásodott Szegeden.

Az üzemhibadömping a Béke utca 16. szám alatt található 23-as számú készülék problémájával kezdődött március 19-én: az automatában olyan mértékű hiba keletkezett, hogy egy időre el is kellett szállítani, a helyszínen ugyanis nem tudták megjavítani.

Egy nappal később újabb hír érkezett elromlott készülékről, méghozzá a 24-es számúról, amelyet a Tisza Lajos körút 88. szám alá telepítettek. A készülékeket működtető Szegedi Közlekedési Kft. tájékoztatása szerint ebben az esetben a kijelző meghibásodása miatt került üzemképtelen állapotba a parkolási jegyek megváltására szolgáló eszköz.

Nem telt el két hét sem, és április elején újabb két automata adta meg magát. Előbb a Kossuth Lajos sugárúton a 84-es jelzésűvel adódott órahiba, a kijelző nem megfelelő időpontot mutatott az autósoknak; majd a Vitéz utca és a Boldogasszony sugárút sarkán lévő, 16-os számú készülék hibájáról számolt be az üzemeltető.

Szegeden a szepark.hu oldal adatai szerint több mint 130 parkolóautomata üzemel. A parkolójegyeket ugyan mobiltelefonos fizetéssel is meg lehet váltani, azonban ez nem mindenki számára elérhető, hiszen a feltöltőkártyás telefonok egyenlege lefogyhat, illetve léteznek olyan előfizetések is, amelyekkel nem lehet az emelt díjas szolgáltatásokért fizetni.

Szerkesztőségünk kereste a Szegedi Közlekedési Kft-t, hogy mi okozhatta ilyen rövid időn belül ezt a négy meghibásodást, és hogy ezek a meghibásodások mennyire rendszeresek. Kérdéseinkre egyelőre nem érkezett válasz.

Előző sztori

Történelmi ezüstöt szerzett a szegedi Tisza Tollas SE

Következő sztori

Szatírt fogtak Szegeden

Legutóbbi hasonló cikkek