Írjon nekünk

Hírzóna

Nyolcvan művész alkotásait válogatták be a jubileumi szegedi Nyári Tárlatra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Nyolcvan művész alkotásait válogatta be a zsűri a jubileumi, negyvenedik szegedi Nyári Tárlatra, így a meghívott alkotók munkáival együtt száznál is több festmény, szobor és grafika fogadja május 24-től a látogatókat a Reök-palotában – írta a szervező Szegedi Szabadtéri Játékok sajtóreferense.

Szalai Anna kiemelte, hogy a tárlat a szegedi nyár kulturális életének egyik legjelentősebb eseménye. Az első ízben 1962-ben megrendezett, majd a nyolcvanas évektől – a Táblaképfestészeti Biennáléval váltakozva – kétévente megszervezett kiállítás a hazai kortárs képzőművészetről igyekszik átfogó és hiteles képet nyújtani.

A Nyári Tárlatra szabadbeadásos rendszerben rekordszámú, csaknem hétszáz alkotás érkezett, melyek közül Aknay János festő- és szobrászművész, Nagy Gábor festőművész, valamint Nátyi Róbert művészettörténész választotta ki azokat a műveket, amelyek szerepelnek majd a szecessziós palota két szintjén rendezett tárlaton. A kiállítás nívójának megfelelően olyan alkotókat válogattak be, mint Popovics Lőrinc, Ágoston Lóránt, Pataki Ferenc, Sinkó János, Sejben Lajos, Lányi Adrienn vagy Darázs János, de számos fiatal művész munkáját is megismerhetik majd a látogatók.

A kiállítás szervezői néhány éve vezették be azt a gyakorlatot, hogy a beadásos rendszer mellett a legnevesebb magyar képzőművészeket meghívják az országos seregszemlére. A jubileumi Nyári Tárlaton így mások mellett Aknay János, Balla Attila, Henn László András, Hérics Nándor, Jagicza Patrícia, Kovács Péter, Serényi H. Zsigmond, Kántor Ágnes, Nagy Gábor, Nádas Alexandra, Pinczehelyi Sándor, Váli Dezső és Vojnich Erzsébet munkáival is találkozhat a közönség.

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

87 embert keresnek a rendőrök Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A legtöbben Szegedről tűntek el, összesen 51-en, akik között 15 nő van.

Tovább olvasom

Hírzóna

Magyar és szerb gyerekek táboroznak közösen Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark szervezésében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Adományból újul meg a megrongált vásárhelyi játszótér

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Komplex Dance Stúdió felajánlását örömmel fogadta a Tiszta Szívvel Egyesület.

Tovább olvasom

Aktuál