Hírzóna

Dinamikusan fejlődő vállalkozás számít a Csongrád Megyei Paktumra

Dinamikusan fejlődő vállalkozás számít a Csongrád Megyei Paktumra

2019. április 2., kedd
Dinamikusan fejlődő vállalkozás számít a Csongrád Megyei Paktumra

Béremeléssel igyekszik megtartani a munkaerőt a mórahalmi Pacapime Kft. A nemzetközi papíripari vállalat mórahalmi üzemében Ludo Pissens ügyvezető fogadta a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád Megyei Önkormányzat, illetve a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara delegációját és Nógrádi Zoltánt, Mórahalom polgármesterét.

"Egy olyan irodában vagyunk most, melyet két héttel ezelőtt alakítottunk ki" – kezdte a cég ügyvezetője azt is jelezve, hogy egy folyamatosan fejlődő vállalkozás üzemében tekinthetnek körül a vendégek. A házigazda hozzátette, ez nagyon fontos volt a cég munkatársainak, mert rájuk a legfontosabb erőforrásként tekint a Pacapime Kft. "Fontos, hogy megfelelő embereket találjunk, ami az utóbbi időkben egyre nagyobb gondot és fejfájást okoz számunkra. Külsős műszaki képzésekről ugyan szó esik, de egyre többször kerül figyelembe a munkahelyen belüli képzés. Az elmúlt időszakban hangsúlyt fektettünk arra, hogy magunk mellett tudjuk tartani az embereket, ezért a béreket 36 százalékkal emeltük a béreket az utóbbi két évben. Az elmúlt egy évben 10-15 új munkatársat kerestünk" – idézte fel. "10 millió eurós befektetésre készülünk, ami miatt újabb tíz főre lesz szükségünk. Büszke vagyok arra a csapatra, amelyik ebben a gyárban dolgozik. Az ő életkoruk átlagosan 27-28 év. Őszintén remélem, hogy a Paktum segítségével őket megtaláljuk" – jelentette ki. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Projekt címe: Csongrád Megyei Gazdaság- és Foglalkoztatás-fejlesztési Együttműködési Program (PAKTUM) Projekt azonosító: TOP-5.1.1-15-CS1-2016-00001

(X)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.