Közélet

Csehország megadóztatja a Facebookot és a Google-t

Csehország megadóztatja a Facebookot és a Google-t

2019. április 30., kedd
Csehország megadóztatja a Facebookot és a Google-t

A cseh kormány hét százalékos digitális adót vet ki a nagy internetes cégekre, mint a Facebook és a Google- állapodott meg a két koalíciós párt, az ANO és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).

A prágai pénzügyminisztériumnak május végéig kell kidolgoznia a vonatkozó konkrét javaslatot - jelentette kedden a CTK hírügynökség a pénzügyminisztériumtól és a CSSD-től kapott értesülésekre hivatkozva.

A pénzügyi tárca konzervatív becslése szerint az adóból, amelyet 2020 közepén vezetnének be, évente mintegy ötmilliárd korona folyna be az államkasszába.

A digitális adó a legjelentősebb globális szereplőkre fog vonatkozni. Ez reagálás arra, hogy az Európai Unió és az OECD szintjén sikertelen és lassú a megoldások keresése - nyilatkozta Alena Schillerová pénzügyminiszter. "A vita nem arról folyik, bevezetjük-e ezt az adónemet, hanem arról, hogy mikor, milyen formában és milyen nagyságban" - szögezte le a tárcavezető. Megjegyezte: az új adó azokat a cégeket fogja érinteni, amelyek globális szinten évente több mint 750 millió eurós forgalmat bonyolítanak le. A pénzügyi tárca a CTK kérésére úgy pontosított, hogy az adót nem a nyereségre, hanem az internetes cégek forgalmára vetik ki. Az érintett cégeknek kötelező lesz megnevezni egy képviselőt, aki a csehországi adókötelezettségeiket intézi - magyarázta Michal Zurovec, a pénzügyminisztérium szóvivője.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.