Írjon nekünk

Meteor

Szokatlan meleg jön a hétvégére – egyre jobban tombolnak a pollenek is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Már pénteken érezhettük, hogy tényleg itt van az igazi tavasz. Szombaton és vasárnap tovább erősödhet bennünk ez az érzés: több mint 20 fok lesz napközben. 

Szerdán elkezdődött a csillagászati tavasz, amit a természet valódi tavasszal üdvözöl: derült, csapadékmentes, kifejezetten meleg időre számíthatunk az elkövetkező napokban. Szombaton és vasárnap gomolyfelhős, napos, száraz időre számíthatunk, a legmelegebb órákban elérheti a 17-22 fokot is a kültéri hőmérséklet.

A jövő hét elején újra enyhe lehűlés kezdődik, többfelé megerősödik, akár viharossá is fokozódik az északi, északnyugati szél, illetve elszórtan előfordulhat eső, zápor is. Kedden napközben már csak 8-13 fokig melegszik majd fel a levegő, a kellemes napsütést pedig közepesen és erősebben felhős időszakok zavarhatják meg.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön közzétett jelentése szerint az elkövetkező napokban továbbra is főként a kőris, a juhar, a ciprus- és a tiszafafélék, valamint a kevésbé jelentős allergének közül a nyár pollenkoncentrációja érheti el többfelé a magas szintet. Emellett helyenként közepes értéket érhet el a fűz pollenkoncentrációja is. A mogyoró, az éger és a szil virágpora jellemzően már csak alacsony koncentrációban lesz jelen. A kültéri allergén gombák spóraszáma várhatóan továbbra is alacsony marad.

 

Meteor

A hétvégén is marad a jó idő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

Napközben 20-25 fok is lehet.

Tovább olvasom

Meteor

Nem tágít a vénasszonyok nyara

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

Tovább olvasom

Meteor

Továbbra is marad a kellemes idő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bár gyenge hidegfront érkezik.

Tovább olvasom

Aktuál