Kultúra

Kész a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja

Kész a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja

2019. március 19., kedd
Kész a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja

Az előzsűri kiválasztotta az operatőri munkára fókuszáló Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő alkotásokat, melyeket május végén láthat majd a közönség Szegeden - tájékoztatta a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. kedden az MTI-t.

A 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző filmes seregszemlére idén több mint háromszáz nevezés érkezett, a művek zöme európai alkotás, de kínai, iráni, tunéziai és dél-amerikai művészek is jelentkeztek munkájukkal. Az elmúlt évekhez képest jelentősen megugrott a nagyjátékfilmek száma. Az előzsűri az 59 pályaműből kilencet válogatott be a versenyprogramba, köztük három magyar alkotást: a Genezist (operatőr: Dobos Tamás, rendező: Bogdán Árpád), a Rossz verseket (operatőr: Bálint Dániel, Becsey Kristóf, rendező: Reisz Gábor) és a Tegnapot (operatőr: Fillenz Ádám, rendező: Kenyeres Bálint). A kísérleti filmek között szintén kilenc alkotás szerepel majd a versenyben, a kisjátékfilmes kategóriában pedig 23 munkát láthat a közönség. A Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált első ízben 2017-ben szervezték meg azzal a szándékkal, hogy a szegedi születésű operatőr emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja. A filmes seregszemlét idén május 28. és június 1. között rendezik meg Szegeden.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.