Hazai pályán botlott a SZEOL – galéria

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A SZEOL SC gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Rákosmentével az NB III. Közép csoportjának 21. fordulójában. A játéknap másik szegedi érdekeltségű találkozóján a Szeged-Grosics Akadémia 1-0-ra legyőzte a Dabast.

Sérülések és eltiltások nehezítették Siha Zsolt dolgát a Rákosmente elleni összecsapás előtt: Ondrejóra, Grünvaldra és Ráczra sem számíthatott a szegediek mestere. Az első félidőben kiegyenlített mezőnyjáték zajlott a pályán, összesen két említésre méltó esemény történt. Kicsivel több, mint negyed óra telt el a találkozóból, amikor feljegyezhettük ez első lehetőséget: egy oldalról elvégzett szabadrúgást követően, Villányi néhány centivel a kapu mellé fejelte a labdát.

A félidő legnagyobb lehetősége a hazaiak előtt adódott: Gál remekül szerzett labdát a félpályánál, majd Péternek továbbított, aki a szélen üresen érkező Beretkát játszotta meg, a szegediek ideiglenes csapatkapitánya azonban tíz méterről nem találta el a kaput.

A második felvonásban sem változott a játék képe, leginkább a küzdelem dominált a pályán. Az 55. percben Péter ugyan bevette az ellenfél kapuját, a játékvezető azonban les címén érvénytelenítette a találatot. A hátralévő bő félórában nem forogtak veszélyben a kapuk. A SZEOL SC akárcsak néhány hete a Budapest Honvéd II. ellen, ezúttal is egy küzdelmes mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán.

NB III. Közép csoport, 21. forduló
SZEOL SC – Rákosmente KSK 0-0
Szeged, SZVSE-stadion, vezette: Hanyecz Bence (Flinta Zoltán, Vrbovszki Pál).
SZEOL SC: Leindler – Gajág, Pócs, Beretka (Makszimovics 67.), Tomisics, Gajda (Kéri 64.), Horváth P., Forró, Kozics, Gál, Péter (Kalmár 64.). Vezetőedző: Siha Zsolt.
Rákosmente KSK: Ordasi – Simita, Horváth G., Balaskó, Kokenszky, Aranyos, Korozmán (Horváth B. – a szünetben), Villányi, Vattai, Kiss D. (Bányai 86.), Lovász (Lucz 83.). Vezetőedző: Gálvölgyi István.

Siha Zsolt, a SZEOL SC vezetőedzője: – Rengeteget tettünk a győzelemért, de úgy látszik mégsem eleget. Sajnos a támadó harmadban idegesen, és pontatlanul játszottunk. Öt meccs alatt mindössze hat pontot gyűjtöttünk, rendkívül csalódott vagyok emiatt.

A forduló másik szegedi érdekeltségű találkozóján, a Szeged-Grosics Akadémia Andorka Péter góljával 1-0-ra legyőzte a Dabast a gyulai Grosics Akadémián.

Szeged-Grosics Akadémia – FC Dabas 1-0 (1-0)
Gyula, Grosics Akadémia, vezette: Veizer Roland (Kövér Tamás, Szabó Ferenc Szilárd).
Szeged-Grosics Akadémia: Alekszics – Tóth G., Germán, Pászka, Zvara, Farkas M., Cigan, Oláh, Erdei, Achim, Andorka. Csere: Szántai, Hegedűs M., Coroian, Máté, Moga, Zabari, Manga.  Vezetőedző: Joao Janeiro.
FC Dabas: Scheilinger – Molnár S., Molnár P., Csendes, Szántó, Sándli, Balanescu, Crkvenjakov, Erős, Fritz, Eördögh. Csere: Szenes, Fitos, Erős, Csepregi, Sebestyén, Kiss D., Seregy. Vezetőedző: Erős Károly.
Gól: Andorka.

Kovács Ferenc képgalériája a SZEOL SC – Rákosmente KSK mérkőzésről:

 

Előző sztori

Több mint egy évtizeddel ezelőtt felújított házat mutogatott Ujhelyi szombaton

Következő sztori

Folytatódik a tavasz, de néha lesznek még fagyok