Szórakozás

Egyszerűen nagyszerű az Eötvös cirkusz idei produkciója

Egyszerűen nagyszerű az Eötvös cirkusz idei produkciója

2019. március 31., vasárnap
Egyszerűen nagyszerű az Eötvös cirkusz idei produkciója

Ebben az évben ünnepli 100. születésnapját az Eötvös cirkusz. Szegeden ismét megörvendezteti a nagyközönséget a cirkusz társulata, az előadásban most egy szerelmi románc is helyet kap, mert visszanyúlnak a cirkuszcsalád múltjához.

„Nagyszerű produkciók, egyszerűen kivitelezhető módon, ez az idei jelmondatunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a megszokott színvonalat ne hozná a társulat. Sőt! A működésünk 99. évében úgy döntöttünk, hogy visszanyúlunk a családunk gyökereihez, és a történetünket bemutatjuk a közönségünknek is.” – meséli Eötvös Lóránd, aki az idei előadások házigazdája.

A cirkusz története 1894-ben kezdődött, amikor egy cseh cirkuszdinasztia a Winiczky család Magyarországra utazott vándorcirkuszával. A családban volt egy gyönyörű szép leány Johanna, aki műlovarnőként kápráztatta el a nagyérdemű közönséget. Az egyik előadás alkalmával egy nemesi családból származó ifjú látogatott el a cirkuszba, Báró Eötvös Ferencz. Az ifjú nemes és a cirkuszos leány egymásba szerettek. Házasságukból egy gyermek született 1894-ben Eötvös Nándor Aladár. Nándor 1920-ban megalapította saját cirkuszát az Eötvös Cirkuszt.

Idén a színház társulata úgy döntött, hogy artisták segítségével „eljátsszák” ezt a románcot. E mellett Eötvös Lóránd két kislánya is fellép, és látványos akrobata, zsonglőr, és légtornászmutatványok követik őket. Mr. Loren is a társulat tagja, aki híres bohóc, és a Budapesti Színházfesztiválon is fellépett tavaly.

Az állatos mutatványok is fontos részét képezik az Eötvös cirkusz repertoárjának. Kecskék, kacsák, libák, lovak, és az elmaradhatatlan indiai elefántok szórakoztatják majd a nagyérdeműt. A műsor fénypontja egy hatalmas lézershow, ami Európában egyedülálló, és csakis az Eötvös cirkuszban látható. Az előadások március 28 és április 15 között tekinthetőek meg, a Tesco parkolóban felállított cirkuszi sátorban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.