Írjon nekünk

Egyetem

Egyéves a szegedi American Corner

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Ezen a héten ünnepli egyéves születésnapját az American Corner Szeged. A Szent-Györgyi Albert Agórában található programirodának a tavaly március 21-i megnyitó óta 8000 látogatója volt. Összesen 140, amerikai kultúrával kapcsolatos, nyelvtanulást segítő vagy épp tudománynépszerűsítő eseményükön pedig több mint 4000 szegedi vett részt.

A Szegedi Tudományegyetem, Szeged városa, a Szent-Györgyi Albert Agóra és a budapesti Amerikai Nagykövetség együttműködésében létrejött American Corner Szeged elsődleges célja, hogy látogatói sokszínű programok, foglalkozások és előadások segítségével találjanak kapcsolódási pontokat az Egyesült Államokkal. Emellett itt tájékozódhatnak az érdeklődők az amerikai felsőoktatásról és a középiskolásoknak, egyetemistáknak szóló ösztöndíjakról is.

A megnyitó óta számos amerikai vendéget fogadott az American Corner Szeged. Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David B. Cornstein után nemrégiben az Amerikai Külügyminisztérium oktatási és kulturális államtitkára találkozott fiatalokkal a programirodában. A közönség hallhatott már előadást amerikai művészektől, tudósoktól, diplomatáktól és Szeged testvérvárosa, az Ohio állambeli Toledo képviselőitől is.

Az American Corner legnépszerűbb programjai az angol nyelvi készségeket fejlesztő foglalkozások és az amerikai kultúra egy-egy szeletét bemutató előadások. Emellett a befogadó intézmény, az Agóra profiljához igazodva és a Corner technikai felszereltségének köszönhetően tudománynépszerűsítő programokat is szerveznek, jelenleg épp robotika szakkört és 3D nyomtatásba bevezető tréninget. A programok szervezése során az American Corner szoros kapcsolatot tart fenn a város középiskoláival, egyetemi karokkal és egyéb oktatási és kulturális intézményekkel, szervezetekkel.

A születésnap alkalmából március 21-én a nagy népszerűségnek örvendő Amerikai fotósok című sorozat Annie Leibovitz munkásságáról szóló előadására várják az érdeklődőket. A tavasz folyamán pedig találkozhat a közönség egy New York-i szobrászművésszel, egy afro-amerikai polgárjogi aktivistával és egy igazi amerikai fotóssal is. Az eseményekkel kapcsolatos információk folyamatosan frissülnek az American Corner Szeged Facebook-oldalán, ahol a heti hírlevélre is fel lehet iratkozni.

(Forrás: szte.hu)

Kommentek

Tovább olvasom

Egyetem

Szakirányú továbbképzéseket hirdet a mezőgazdasági kar

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Öt szakon, kellő számú jelentkezés esetén.

Tovább olvasom

Egyetem

Stresszmentes napot tartanak az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A sport és pihenés mellett szakképzett pszichológusok tartanak személyes tanácsadást.

Tovább olvasom

Egyetem

Személyre szabott navigációs sebészeti eljárást fejlesztettek az SZTE-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Áttörést hozhat a degeneratív ízületi megbetegedések kezelésében.

Tovább olvasom

Aktuál