Hírzóna

Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban

Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban

2019. február 16., szombat
Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban

Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot - közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.

Balogh László azt mondta, a több mint 22 százalékos növekedés mögött egyrészt a gazdaság jó teljesítménye áll, amelynek köszönhetően nagyobb beruházások is történtek, például irodaházak, ipari ingatlanok építése. Másrészt sok volt az állami és az uniós forrásból indított beruházás, valamint a lakásépítések is fellendültek - mondta. Ismertette, az új lakások átadásának üteme folyamatosan nő, évről-évre harminc százalékkal többet adnak át. 2017-ben 15 ezer, 2018-ban vélhetően húszezer lakást adtak át, pontos adatok azonban erről még nem állnak rendelkezésre - tette hozzá. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővülésével júliustól a használt lakások piaca is fellendülhet, valamint a kisebb alapterületű ingatlanok mellett a 2-3 gyerekesek extraforráshoz jutása miatt a nagyobbak iránti kereslet is nőhet - vélekedett a szakértő. Kitért arra is, a falusi csok a gazdaságilag nem fejlett régióban lévő ingatlanok keresletét növelheti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.