Gazdaság

Gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal

Gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal

2019. február 3., vasárnap
Gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal

A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idei növekedése is nagyobb lehet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vártnál, ugyanakkor úgy látja, hogy Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal.

Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott: több szó esik egy lehetséges új gazdasági válságról, mint amennyi ebből a magyar gazdaság teljesítményén látszik. A miniszter ugyanakkor hozzátette: a világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, erre érdemes felkészülni. A kormány olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszenek arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket. Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján gazdaságvédelmi programot alakíthatnak ki tavasszal - közölte a pénzügyminiszter. Varga Mihány az OECD csütörtökön kiadott országelemzéséről szólva kitért arra: a nemzetközi intézmények utólag javítani szokták a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásaikat. A miniszter szerint a 2018-as év jó példa arra, hogy mennyire pesszimista volt az elemzői várakozás; 3,5 százalék volt a legkedvezőbb előrejelzés, ugyanakkor a tavalyi magyar gazdasági növekedés 4,6-4,7 százalék lesz - mutatott rá. A magyar gazdasági növekedést húzó tényezők közül a pénzügyminiszter kiemelte a lakossági fogyasztás és a beruházások bővülését. Varga Mihály hangsúlyozta, a munkaerőpiacon az elmúlt években jelentős változás történt, Magyarországon a mintegy 12 százalékosról 3,6 százalékosra csökkent a munkanélküliség, néhány ágazatban munkaerőhiány alakult ki. A magyar kormány nem a bevándorlással kívánja megoldani a foglalkoztatást, a rendelkezésre álló hazai tartalékot szeretnék mobilizálni - jelezte. A magyar munkaerő tartalékának a jelenleg még inaktívakat, a közfoglalkoztatottakat és a munkanélkülieket nevezte, kiemelve a nők, valamint a nyugdíjasok foglalkoztatottsági arányának növelését. Varga Mihály elmondta: a következő hónapokban terveznek három-négy olyan intézkedést, amelyek tovább erősítenék a foglalkoztatás lehetőségét mindenki számára.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.