A vérszegénység komoly kórkép, de ha odafigyelünk, akkor kordában tarthatjuk. Főként az étrendünkben kell változtatásokat eszközölnünk, ha vérszegénységgel küzdünk. Nem kell egész életünkben gyógyszereket szednünk, ha vasban gazdag ételeket fogyasztunk.
A betegség tünetei nagyrészt a vér lecsökkent oxigénszállító-képességéből adódnak: a legjellemzőbbek a kimerültség, légszomj, szédülés, sápadtság, gyors szívverés. Megjegyzendő, hogy a B12-hiányos anémiához, mivel igen lassan alakul ki, a betegek jól hozzászoknak, így csak jelentős vérszegénység esetén jelentkeznek a klinikai tünetek. A vérszegénységet legtöbbször a vashiánnyal kötik össze, de állhat mögötte a B12-vitamin hiánya, vagy súlyos vérveszteség is. Aki ezzel a betegséggel küzd, annak fontos odafigyelnie arra, hogy mit eszik, mert a nem megfelelő étrend súlyosbíthat a problémán.
Cseréljük a csirkét marhára
A vörös húsokban, főként a marhában, illetve a sertésben nagy mennyiségben található vas, ráadásul olyan formában, hogy a szervezetünk könnyebben tudja hasznosítani azt, mint a növényekben találhatót. Az egyik legjobb vasforrás a máj, amelyben emellett A- és B-vitaminok is vannak.
A hüvelyesek is sok vasat tartalmaznak
A különböző hüvelyesek nagyon gazdagok vasban, közülük is kiemelkedik a szójabab. Már egyetlen csésze szójabab biztosíthatja a napi vasszükségletünk felét – emellett alacsony a zsír- és magas a fehérjetartalma, amelyek kifejezetten egészségessé teszik. A hüvelyesekben azonban megtalálható egy olyan sav, amely gátolhatja a vas felszívódását. Ennek a savnak a mennyiségét csökkenthetjük úgy, ha a babféléket felhasználás előtt egy éjszakára vízbe áztatjuk.
A megosztó, mégis csodálatos cékla
A sötétzöld leveles zöldségekben, például a spenótban, a kelben vagy a vízitormában nemcsak vasat találhatunk nagyobb mennyiségben (egy fél csésze spenót a napi vasszükséglet akár 30 százalékát is biztosíthatja), de A-, C-, B9- és E-vitamint, valamint béta-karotint, folsavat és rostokat. A spenótot fogyaszthatjuk a hagyományos főzelék formájában, de készíthetünk belőle levest, tésztaételt, sőt gyümölcsös turmixot is. Szintén nagy mennyiségben található vas a céklában is, emellett van benne kalcium, kálium, kén, rostok és számos vitamin is. A cékla emellett erős méregtelenítő, segít felfrissíteni a szervezetünket, így az hatékonyabbá válik abban, hogy a sejtekhez megfelelő mennyiségű oxigén és tápanyag juthasson el. A céklát fogyaszthatjuk ivólé formájában, vagy főzve, sütve, sőt akár salátákba keverve is.