Közélet

A kommunizmus áldozataira emlékezünk

A kommunizmus áldozataira emlékezünk

2019. február 25., hétfő
A kommunizmus áldozataira emlékezünk

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította - írja a Magyar Nemzet.

Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban, azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket. Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKgP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKgP feldarabolásával járt, és megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt. A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovács Bélát 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, ahol bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. 1955 novemberében átadták a magyar hatóságoknak, de szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza. Az 1956-os forradalom idején földművelésügyi miniszterként, majd államminiszterként tagja volt a második Nagy Imre-kormánynak. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.