Írjon nekünk

Hírzóna

Mi legyen az új szegedi uszoda neve?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A szegediek javaslatát várja az önkormányzat az új fedett uszoda elnevezésére. A koordinációért felelős városi cégtől azt is megkérdezte a Délmagyar, hogy az ütemterv szerint haladnak-e a munkálatok, egyértelmű választ azonban nem kaptak.

A szegediek javaslatait várja az önkormányzat a most épülő fedett uszoda elnevezésére. Ahogy a Szent-Györgyi Albert Agóra, a Móra Ferenc híd és a Napfényfürdő esetében, itt is a város lakosságára bízták, mi legyen a neve a létesítménynek. Két fordulóban keresik a komplexum nevét, első lépésben március közepéig egy kérdőív segítségével várják a szegediek ötleteit.

Az eddigi tapasztalatok alapján több ezer szavazatra számítanak – tudtuk meg a Szeged Pólus NKft. közleményéből. Az erre vonatkozó űrlapot a napokban juttatják el a szegediek postaládájába, amely egyébként a szegedvaros.hu oldalon is kitölthető. A javaslatok közül egy köztiszteletben álló személyekből alakult zsűri kiválaszt három vagy öt nevet, ezekről tavasszal, a második körben ismét szavazhatnak majd a szegediek.

További részletek ITT olvashatók.

(Kiemelt kép: Frank Yvette)

 

Tovább olvasom

Baleset

Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A tűzoltók kimutatták a mérgező gáz jelenlétét a levegőben.

Tovább olvasom

Közlekedés

Francia-lett viszonyt ápolt kocsijával egy szegedi férfi

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

De rajtavesztett.

Tovább olvasom

Hírzóna

Trócsányi: Megkezdődik az Európai Unió jövőjéről szóló vita

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

“Csak reális célokat érdemes megfogalmazni az Európai Unió jövőjéről” – hangsúlyozta.

Tovább olvasom

Aktuál