Kemény végjáték után szakadt meg a Szedeák győzelmi sorozata

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ötödik helyezett Zalakerámia ZTE KK-t fogadta a Naturtex-SZTE-Szedeák szombaton a férfi kosárlabda NB I A csoportjában. A szegediek harmadik negyedbéli leolvadását feltámadás követte, de ez és Juhos 24 pontja kevésnek bizonyult a győzelemhez.

A mérkőzés előtt egy perc csenddel emlékeztek Sági Ákosra, a Vásárhelyi Kosársuli utánpótlás edzőjére. A szakember 55 évesen hunyt el.

A Szedeák komoly győzelmi széria után fogadta a vendég zalaegerszegieket. Hosszabbításban sikerült legyőzni előbb a Kaposvárt hazai pályán, majd a Szedeákot vendégül fogadó paksiak ellen újabb győzelmet harcoltak ki hosszabbítás után.

Az első negyedben többször is vezettek a szegediek. A 19–20-ra végződő játékrészben a szegediek közül Juhos volt a legerősebb pontszerző, de a hazaiak minden igyekezete és Juhos eleinte hibátlan mezőnykísérleteinek ellenére csak annyit tudtak elérni, hogy a második negyed feléig nem tudtak elszökni a zalaiak.

A második játékrészben a gyenge támadójáték ellenére azonban nyolcpontos előnyre tettek szert a vendégek, így 33–41-es eredménnyel fordulhattak a csapatok. A fordulópontot az jelentette, amikor Juhost körülbelül öt percig pihent.

Komoly összeomlást hozott azonban a harmadik negyed a szegedieknek. A szegedi oldalon sokáig eseménytelenül zajló játékrészt sok eladott labda jellemezte, majd a negyed közepén kisebb zavar alakult ki a pályán. 42–54-es állásnál Boltics állt a büntetővonalhoz, amikor Thompson Sulovicsot ellökte, mire a szegediek magasembere hátraesett. A bírók hosszú percekig tartó tanakodás után azonban arra jutottak, hogy Thompsont nem állítják ki, a játékvezetők szerint Sulovics csak eljátszotta a nagy esést, ezért utóbbi technikait kapott. A játékrész zömében ellenállhatatlannak bizonyultak a zalaiak légiósai. Agonofov, Ware és Thompson játékával nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, így 19 pontos hátrányból készülhettek a szegediek az utolsó negyedre.

A záró játékrészben gyorsan összerámoltak a szegediek hét pontot, melyből ötöt Sulovics szerzett előbb büntetőkből, aztán a hármas vonal mögül. Green három pontos akciójával 11 pontos távra kapaszkodtak fel a szegediek a negyed közepére. A levegőben ekkor benne volt egy komolyabb futás a szegediek részéről. Vágvölgyi büntetőivel kilenc pontra faragta a hátrányt. A szegedi közönség ekkor adta ki a hangját először, hangosan szólt a “hajrá Szeged!” rigmus. Az utolsó két perc 66–75-ös állásnál kezdődött a zalaiak időkérése után.

Véleményes fújás után Ware büntetőivel ismét tíz pontra növelte a vendégek előnyét Vágvölgyi egy értékesített és egy kihagyott büntetőjét követően. Juhos pöcijével viszont hét pontra módosult a különbség szűk másfél perccel a meccs végét jelentő dudaszó előtt. Green büntetőivel öt pontra kúszott fel a Szedeák, de 35 másodperccel a vége előtt Harris saroktriplájával újra nyolc ponttal vezetett a ZTE. Green azonban ezt egy iszonyatosan nehéz triplával viszonozta a túloldalon, így lett fél perccel a vége előtt 75–80 az eredmény. A zalaiak előnye viszont behozhatatlannak bizonyult, így 75–85-ös végeredménnyel ért véget a Szedeák győzelmi szériája.

A mérkőzés legtöbb pontot szerző játékosa a 37 percet játszó Agofonov volt 26 ponttal, nála kettővel szerzett kevesebbet Juhos. A végeredményt komolyan befolyásolta, hogy a vendégek 18 triplakísérletükből hatot dobtak be, míg a szegediek 24-ből értékesítettek ugyanennyit.

A szombati vereséggel azonban nem módosult a Szedeák tabellán elfoglalt 12. helye.

Előző sztori

Botka László szerint előny, hogy Szegeden nincs nagy ipar

Következő sztori

Márton Anita negyedikként zárt Bostonban