Kultúra

Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát

Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát

2019. január 30., szerda
Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát

Nem telt el sok idő a Megyek utánad nagysikerű ősbemutatója óta, ismét a MASZK Egyesület vendége lesz Grecsó Krisztián. Ezúttal új regényét mutatja be a szegedi közönségnek. Március 4-én, hétfőn 19 órakor, az IH Rendezvényközpontban többek közt Kováts Adél színművész és Ilia Mihály professzor társaságában ismerkedhetnek meg a szegediek Verával, aki „a jobbik énünk”. Az estre má

r kaphat

ók a jegyek.

Szívmelengetőn ismerős lehet a szegediek számára Grecsó Krisztián új regényének borítója: a grafika a Hősök kapuját ábrázolja, az Aradi vértanúk tere felől, hóesésben, pár évtizeddel korábbi járművekkel. A népszerű író legújabb kötetét március 4-től lehet megvásárolni a könyvesboltokban. A szegedi olvasók pedig már aznap személyesen is dedikáltathatják friss példányaikat, hiszen a MASZK Egyesület szervezésében este héttől különleges könyvbemutató kezdődik az IH Rendezvényközpontban, ahol lehetőség lesz a regény megvásárlására is. A szerzőn kívül az est vendége lesz

Kováts Adél

, a Radnóti Színház Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésze, aki a nyolcvanas években, Szegeden játszódó regényből olvas fel, csellón közreműködik

Kertész Endre

. Grecsó Krisztiánnal és

Ilia Mihály

Széchenyi-díjas irodalomtörténésszel

Morcsányi Géza

Jászai Mari-díjas műfordító, dramaturg beszélget. A

Vera

című regény arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. A főszereplő negyedikes kislány felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz. Belépőjegyet már lehet vásárolni online és az IH jegypénztárában: elővételben 2500, az előadás napján 2800 forintért. Kizárólag a pénztárban és igazolvány felmutatásával diákkedvezménnyel is lehet jegyet váltani, 1500 forintért.

A regényről:

Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségnél dolgozik, a mama meg mindennap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?

„Vera nem én vagyok. Ő sokkal jobb ember nálam. De szerencsére közelről ismerem.

É

ppen az új regényem idején tölti be a tizenegyet. Ez a kislány nagyszerű ember, felnő a feladathoz. Mindenhez, ami rászakad, pedig jön szerelem, igazság, kiderülnek csalá

di s

érelmek, elhallgatások.

De neki mennie, élnie kell tovább. Ő a mi titkunk. Akik lehettünk volna. Vera a mi jobbik énünk.

” (Grecsó Krisztián)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.