Írjon nekünk

Egészség

Szegedi egészségügyi dolgozókat tüntettek ki

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A 2018-as év kiemelkedő egészségügyi szakdolgozóit tüntette ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos szervezete Budapesten pénteken.

Az ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, a rendezvény fővédnöke azt mondta, a társadalom benyomása egy kórházról mindig attól függ, miként állnak helyt az ápolók, empátiával viseltetnek-e a betegek iránt. A magyarokra mindig jellemző volt, hogy megértették nemzettársaikat, a keresztényekre pedig, hogy a szeretet jegyében közeledtek egymáshoz, törődtek a rászorulókkal – tette hozzá.

A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a MESZK. Kásler Miklós azt mondta, hogy a tárca szeretne és hajlandó együtt dolgozni a kamarával.

A MESZK Kossuth Zsuzsannát – Kossuth Lajosnak a legelső katonakórházakat megszervező húgát – ábrázoló, a Magyar Nemzeti Bank által tavaly kibocsátott ezüst emlékérmét ajándékozott a miniszternek.

Kásler Miklós hangsúlyozta, hogy közel áll a szívéhez a magyar egészségügyi társadalom azon rétege, amely a vállán viseli a betegek ápolásának, gondozásának terheit. Mindenki tudja, hogy ezek az emberek megterhelő munkát végeznek, több műszakban dolgoznak, zömük arcáról azonban soha nem fogy el a mosoly és mindig van egy kedves szavuk – mondta, kiemelve: a pácienseknek sokat jelent egy érintés.

A miniszter “nagy magyar asszonynak” nevezte mások mellett Kossuth Zsuzsannát, valamint Nagy Lajos király édesanyját, Piast Erzsébetet; utóbbi kertjének növényeiből gyógyszereket állítottak elő, amelyeket a rászorulókhoz juttattak el.

Sok ezer, tízezer ápolónő volt mindig ott, ahol szükség volt rá, dolgozott nyomorúságos körülmények között, fagyban, hidegben – nyomatékosította Kásler Miklós, megköszönve a támogatást ifjúkora nővéreinek, akik bevezették a sebészet kezdeti lépéseibe. A miniszter azt hangoztatta, hogy a nővéri karra mindig számítani lehetett abban a több mint negyed évszázadban, amely alatt egy nagy intézetet vezetett.

Az év elhivatott fiatal szakdolgozója pályázatot hatodszorra hirdették meg, a díjat Guczogi Gábor, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház sürgősségi osztályának intenzív szakápolója, diplomásápoló-hallgató vehette át. Elismerték mellette Szabó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika hematológiai részlegének osztályvezető főnővérének, valamint Gránási Bettina, a Szegedi Tudományegyetem neurológiai klinika akut stroke osztálya ápolójának tevékenységét is.

Az év kiváló szakdolgozói közössége díjat a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ sürgősségi betegellátó önálló osztálya érdemelte ki. Kiemelték a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szeptikus részlegét is.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Egészség

Ezek a hátfájás leggyakoribb okai

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A hátfájdalom első számú kiváltója az ülő életmód.

Tovább olvasom

Egészség

Korszerűsítik a szegedi klinikák gyógyszerellátását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kétmilliárd forintos uniós támogatásból.

Tovább olvasom

Egészség

Sűrűn fáj a feje? Van megoldás!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Cayenne bors és az akkupunktúra nagyon hatásos.

Tovább olvasom

Aktuál