Szórakozás

Nem tudja merre jár a Mikulás Szegeden? Segítünk!

Nem tudja merre jár a Mikulás Szegeden? Segítünk!

2018. december 5., szerda
Nem tudja merre jár a Mikulás Szegeden? Segítünk!

Ma este fényesítik a csizmákat a gyerekek, tejet készítenek a Mikulásnak a gyerekek. Az ajándékot ugyan titokban "csempészi" a nagyszakállú a cipőkbe, de ha valaki szeretne vele találkozni ma és holnap városszerte megteheti.

Idén a Szegedet övező vizeket is meglátogatja a Mikulás. A Télapó hajója a Roosevelt tér alatti kikötőből indul december 5-én és 6-án 15 órakor. Várnak mindenkit a fedélzetre, ahol vidám mesevilágba csöppenhetnek a résztvevő gyerekek és felnőttek, ahol az előadást követően minden gyermeknek személyesen, egyesével a Mikulás adja át az ajándékot, közben pedig közösen megbeszélik az elmúlt esztendőben történteket néhány szóban. A program végén mindenkinek lehetősége nyílik a szereplőkkel egy fotót készíteni emlékül, a varázslatos út végén. A Nagyszakállú idén immáron 13. alkalommal látogat el a József Attila Tanulmányi és Információs Központba, ahol az SZTE Alma Mater Mikulás ünnepségen a gyerekek személyesen is találkozhatnak vele. Az Mikulás érkezését a december 6-án a 16:30-as gyülekező után 17:00 órától 17:45-ig a VACKOR Zenekar előzi meg, majd 17:45-től 18:00-ig a rajzverseny eredményhirdetése következik. 18:00-tól a fehérszakállú megajándékozza az odalátogató gyerekeket.

Somogyi-könyvtár Móra utcai fiókkönyvtárában december 6-én várják a fiatalabb korosztályt, a Mikulás a Tekerős moziban – ahol mesék vetítése és családi kézműves délután várja őket. A program 16 órakor startol, a részvétel pedig ingyenes. A szegedi Number One Klub is nagy feladatot kapott december 6.-ára. A Télapó megbízta őket, hogy szervezzék meg Szeged legnagyobb retro partiját, ahol az 1990-s és a kétezres évek legjobb zenéi csendülnek fel. Örömmel vállalták, így December 6-án a Number One fog otthont adni a Mikulás által kért bulinak, amely most se fog csalódást okozni. A Remember szokásához híven, a legjobb hazai és külföldi slágereket fogja elhozni és az ünnepi party alkalmából sok-sok meglepetéssel is készülnek a szervezők. December 9-én immáron negyedszer rajtol el a Szegedi Jótékonysági Félmaraton! Változatos távokkal várjak a csapatokat. A Hópihe, a Mikulás, a Hózápor, a Lavina és a Yeti mellé érkezik a Pingvin és a Hóbagoly is. Különböző távokat lehet teljesíteni, aki kevesebbet vállalna, tud választani a fél kilométeres, vagy 6 kilométeres távok között, a bátrabbak pedig bevállalhatják a 10 vagy 21 kilométeres távok valamelyikét.    

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.