Közélet

Kövér: Európa felett ismét viharfelhők gyülekeznek

Kövér: Európa felett ismét viharfelhők gyülekeznek

2018. december 5., szerda
Kövér: Európa felett ismét viharfelhők gyülekeznek

Soha nem volt nagyobb szükség az összefogásra, mint napjainkban, minden eddiginél komolyabb próbatétel jöhet, "Európa felett ismét viharfelhők gyülekeznek" - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán az Országházban.

A Megbékélés és fejlődés - a horvát-magyar kiegyezés 150. évfordulója címmel megrendezett konferencián köszöntőjében a házelnök kiemelte: a liberális történetfilozófia művelőinek várakozásaival szemben a történelem mégsem ért véget. A kérdés csak az, hogy "mi, közép-európai nemzetek szerepelünk-e benne a jövőben saját jogunkon, saját nyelvünkkel és kultúránkkal" - vetette fel. A házelnök azt mondta: ilyen időkben a szomszédjával nem lehet rosszban az ember. Még akkor sem, ha vannak vitás kérdéseink, s ezek között vannak súlyos kérdések is - tette hozzá.

Felidézte: "mi, magyarok és horvátok az elmúlt nyolc évszázadban voltunk egy államban, voltunk külön államban; voltunk barátságban, voltunk ellenségek; voltunk változó szövetségekben, hol azonos oldalon, hol ellenfelekként". 150 évvel ezelőtt mindkét nemzet politikai osztályában megérett a felismerés: "ha nem akarjuk, hogy eltűnjünk Európa történelmi porondjáról, akkor ki kell egyeznünk egymással" - emlékeztetett.

Megjegyezte: ma ezt a kiegyezéses állapotot az ugyanazon szövetségi rendszerekhez tartozásunk garantálja, de ez csak egy keret, amelyet közösen kell megtölteni tartalommal. Kövér László arról is beszélt, hogy térségünk történelmének egyik állandó feszültségét az a kettősség adja, hogy miként őrizhetjük meg nemzeti közösségünket, anyanyelvünket, kultúránkat, hogyan biztosíthatjuk érdekeink érvényesülését, miközben a nagyhatalmi törekvések ellen csak egy nagyobb integráció biztosíthat védelmet. "Nem jó, ha egy nemzet a sorsát nem intézheti teljes önállósággal, de ennél már csak az rosszabb, ha egyenként válunk terjeszkedő birodalmak alávetettjeivé" - fogalmazott. Mint mondta, az első világháború befejeződésével "véget ért a közös államélet, de nem ért véget a sorsközösség". Elsősorban azért, mert mindkét állam területén élnek nemzeti kisebbségeink, akikért kölcsönös felelősséggel tartozunk. A 21. században csak úgy tudunk együttműködni, "ha biztosak vagyunk önmagunkban, és szeretjük azt, ami a miénk, ugyanakkor tiszteletben tartjuk azt, ami másoknak fontos" - magyarázta.

A házelnök szerint a sorsközösség nem ért véget azért sem, mert Közép-Európában, ha "meg akarjuk őrizni szabadságunkat a térségünket átjáróházként használó birodalmakkal, s azok 21. századi megjelenési formáival szemben, újra meg újra meg kell találnunk az összefogás lehetséges megoldásait".

Úgy látja, el kell dönteni: "a nemzeti érdekeink védelmére és érvényesítésére irányuló stratégiáinkat az egymással való kompromisszumokra épülő együttműködésre építjük-e, vagy rossz hagyományainkat követve, magunkat különböző, támogatást ígérő nagyhatalmi protektoroknak alárendelve próbálunk fölébe kerekedni szomszédainknak és sorstársainknak". Nincs harmadik út - tette hozzá. Kövér László azt mondta: a magyar-horvát kiegyezés történeti és eszmei hagyatéka segíthet abban, hogy "egymásrautaltságunk a jövőben se teher, hanem erőforrás legyen nemzeti céljaink elérésében". Kapcsolatainkban szilárd alapokra van szükség, amelyeket csak a magyar és a horvát parlamentek és kormányok, önkormányzatok és a társadalom irányában felvilágosító munkát vállaló értelmiség, a történészek, véleményformálók és pedagógusok szoros együttműködésével teremthetünk meg - közölte.

(MTI)

   

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.