Írjon nekünk

Hírzóna

Ismét toborzót tartottak a zsaruk Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Az egyik szegedi bevásárlóközpontban toborozták leendő kollégáikat a Csongrád megyei rendőrök. Emellett az adventi időszakra jellemző bűn- és baleset-megelőzési tanácsokkal látták el az érdeklődőket.

A rendőrré válás lehetőségeiről a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási- és Határrendészeti Szolgálatának munkatársai adtak felvilágosítást az érdeklődőknek 2018. december 2-án. A helyszínen lehetőség volt az információszerzés mellett, a jelentkezési lapok áttekintésére és kitöltésére is. A cél az volt, hogy a szakemberek segítségével az érdeklődők bepillantást nyerjenek a szakmába, megismerjék a rendőrré válás feltételeit, a munkával járó bér és béren kívüli juttatásokat, a rendőri pálya lehetőségeit.

Eközben a kicsiket a CSMRFK bűn- és baleset-megelőzési szakemberei várták, különféle megelőzésben használatos eszközzel, érdekes játékokkal és tesztekkel. A rendőrök felhívták a figyelmet az ünnepi időszak veszélyeire, hiszen ilyenkor nagyon sokan figyelmetlenebbek, gyakran tartanak maguknál nagyobb mennyiségű készpénzt, több időt töltenek olyan helyeken, ahol tömeg van, például áruházban, piacon, karácsonyi vásárokban. Az ilyen helyszíneken, illetve a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, sajnálatos módon különféle vagyon elleni bűncselekmények fordulhatnak elő. Ezért fontos, hogy

• a zseblopások megelőzése érdekében érdemes a táskát elől viselve közlekedni. Az okmányokat, pénztárcát, mobiltelefont egymástól elkülönítve, belső zsebben vagy a táska elzárt rekeszében tárolni.

• Értékeit, csomagjait senki ne hagyja látható helyen a gépjármű utasterében!

• A PIN – kódot sose tegyék a bankkártya mellé!

A toborzás, valamint a bűn- és baleset-megelőzési tájékoztatás a következő hetekben is folytatódik. A rendőrség az adventi időszakban kiemelt figyelmet fordít az olyan nagy tömegeket vonzó helyszínek ellenőrzésére, ahol nagyobb eséllyel válhatnak a látogatók vagyon elleni jogsértés áldozatává. Emellett a CSMRFK Humánigazgatási Szolgálatának munkatársai a megyei rendőr-főkapitányságon, a városi kapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken folyamatosan várják a szakma iránt érdeklődőket. Az ehhez kapcsolódó pályázati felhívás és a jelentkezéshez szükséges dokumentumok letölthetők a http://www.police.hu/hu/a-rendorsegrol/palyazatok linkre kattintva.

Kommentek

Tovább olvasom

Egyetem

Az Egyesült Államokba várják szakmai gyakorlatra az SZTE orvostanhallgatóit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Texasba és Kaliforniába.

Tovább olvasom

Hírzóna

Folytatják a vérszívók irtását Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csütörtökön és pénteken.

Tovább olvasom

Hírzóna

Tanév végi látogatás-sorozatot tartottak a vásárhelyi Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Négy középiskola hat osztálya látogatott el a közgyűjtemény galériájában látható időszaki kiállítás megtekintésére.

Tovább olvasom

Aktuál