Írjon nekünk

Politika

SZEVIÉP-ügy: Elnapolták az ítélethirdetést

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

November 20-ra halasztották az ítélethirdetést. A Szeviép-tárgyalás csütörtökön a másod- és a harmadrendű vádlottak védőbeszédjével folytatódott. A harmadrendű vádlott, P. László ingerülten igyekezett cáfolni a vádiratot az utolsó szó jogán.

“Ha a számsorokat végignézem, megtaláltam mind az 1,4 milliárd forintot. Fillérre pontosan meg is mondtam, hogy hol van, vagy azt, hogy nem is volt soha”

– mondta az utolsó szó jogán P. László csütörtökön, mire a Szegedi Járásbíróságon megjelentek között néhányan elmosolyodtak. A harmadrendű vádlott ingerült beszédét azzal kezdte, hogy nem érti, mivel vádolják.

“Az elmúlt 5 év legnagyobb vitája köztem és az ügyvédem között, hogy nem értem, mivel vagyok megvádolva” – jelentette ki, majd öt eset alapján magyarázta el, hogy szerinte mi történt a valóságban. “Minden hónap első hétfőjén volt egy vezetőségi értekezlet, amin 30 fő vett részt, ők készítettek elő minden anyagot a projekt előkészítésétől kezdve a lezárásáig” – cáfolta P. az ügyész azon állítását, miszerint a Szeviép vezetői felelőtlenül gazdálkodtak.

A tárgyalási nap a másodrendű vádlott, B. Sándor védőbeszédével kezdődött. Békés Ádám ügyvéd a beszédében hangsúlyozta, szerinte a cég vezetői előremenekültek a szorult helyzetben, több mint 700 millió forintot áldoztak arra, hogy talpra állítsák a céget. “Az aranytojást tojó tyúkot levágták volna? Hát abból éltek” – érzékeltette, hogy szerinte miért nem követett el bűncselekményt az ügyfele. Békés B. Sándor felmentését kérte a bíróságtól.

Ezt követően P. László ügyvédje mondta el védőbeszédét. Az ügyvéd hangsúlyozta, a nyomozás során falakba ütközött a védelem, de az egyes esetek alapján elkönyvelhető, hogy körültekintően döntöttek a beruházásokról – állította. Szerinte csupán annyi történt, hogy van különbség a jó és a rossz üzletek között. “Figyelembe kell venni, hogy a magyar állam 2008-ig jó adósnak számított, ezt követően pedig már nem akart fizetni. Időközben történt egy kormányváltás is, akkor pedig még nem akart fizetni” – utalt arra, hogy végül a károsultak igényéből több mint 2 milliárdot a magyar állam fizetett ki.

Laczi Beáta ügyész a védőbeszédek utáni ellenvéleményében a nyomozás és az eljárás kritikájára reagálva elmondta, azért tartott ennyi ideig az eljárás, mert a csődbüntett bevált, egyszerű – egyébként betéti társaságokra szabott – sémájával nem lehet olyan könnyen és egyszerűen felvázolni, hogy mi történt, a Szeviép pedig egy óriási cég, egy zárt részvénytársaság tízezres nagyságrendű számlákkal.

“A vád tárgyát a kölcsönök nyújtása és az azzal kapcsolatos ésszerűtlenség teszi”

– összegzett az ügyésznő.

Kissné Gyuris Patrícia bírónő a perbeszédeket követően úgy határozott, hogy az ítélethirdetést november 20-ára napolja el.

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Az Origo hosszasan ír Botka ügyeiről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Óriási szegedi botrányok, nagyon sokakat irritáló luxuséletmód és maldív-szigeteki búvárkodások – ezek a botrányok kísérik az MSZP-s Botka László szegedi városvezetését – írja az origo.hu. Kommentek

Tovább olvasom

Politika

Bizottsági tag: nem ismerjük a teljes VIP parkolási listát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A lista nem tartalmazza az év közbeni módosításokat, kéréseket, szívességeket – állítja Német Ferenc.

Tovább olvasom

Politika

A szegedi városvezetés átverte az EU-t, és még rendőri segítséget is kapott

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mindezt egy ügyvédi iroda állítja, amely szerint ez egyértelműen bizonyítható hiteles dokumentumokkal is!

Tovább olvasom

Aktuál