Írjon nekünk

Világtükör

Soros György piszkos ügyeiről cikkezik az Egyesült Államok egyik legrangosabb lapja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/h. kovacs.jpg

Megjelent:

A National Review nevű lap hosszú cikket közölt Soros György életéről, amelyben felemlegetik az álfilantróp néhány világbotrányt keltett kijelentését és tettét. A cikk beszámol Soros György USA-ellenes és Izraellel szembeni nyilatkozatairól is, és hogy a bevándorlás támogatása miatt támadja Orbán Viktort – írja az Origó.

A cikk azzal kezdi a számvetést, amely tényt már az Origo is megírt, hogy Soros – zsidó származása ellenére – még 1944-ben, miközben tombolt az Edmund Veesenmayer és Adolf Eichmann vezette magyarországi holokauszt, az álkeresztapjával, Baubachhal együtt razziákon vett részt, amelyek során zsidó vagyonokat foglaltak le.

A cikk felidézi Soros az eset kapcsán egy 1998-as interjúban elmondott megdöbbentő szavait, amelyben a riporter rákérdezett, hogy nem volt-e nehéz feldolgoznia, hogy zsidóként zsidók vagyonának a lefoglalásában vett részt. Mosolyogva mondta, hogy talán gyerekként nem látta át az összefüggést, de nem okozott neki semmi problémát.

Ekkor elmondta, hogy “nem tehettem semmit, csak parancsot teljesítettem.” A cikk beszámol Soros további furcsa megnyilvánulásairól, például mikor a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően ellenezte az USA terror elleni háborúját, és kijelentette, hogy szerinte az amerikai válasz az al-Kaidára erkölcsileg egyenértékű a terrortámadásokkal: “A terroristákkal ellenségeskedünk, mert ártatlan embereket ölnek politikai célokért. De a terror elleni küzdelemért mi ugyanazt csináljuk.”

Soros 25 millió dollárt költött Bush elnök megbuktatására

A cikk megjegyzi, hogy a spekuláns mindent megtett Bush elnök 2004-es megbuktatása érdekében, konkrétan 25 millió dollárt költött erre. 2006-ban egy másik erősen USA-ellenes mondat hagyta el az álfilantróp száját, mikor azt mondta, hogy “a stabil és igazságos világ legfőbb akadálya az Egyesült Államok.” Nem Irán, nem Oroszország, nem Kína, nem iszlamista terrorista csoportok, nem a transznacionális bűnözés…az Egyesült Államok. De 2010-ben is hasonlóan nyilvánult meg, mikor azt mondta, hogy “Kínában jobban működő kormány van, mint az Egyesült Államokban.”

A cikk Izrael-ellenességét, rejtett antiszemitizmusát is felrója az amerikai spekulánsnak, amikor beszámol arról, hogy Soros lelkesen támogatta a világ valamennyi olyan szervezetét, amely az Izrael-ellenes bojkottra, a vele való diplomáciai kapcsolatok megszakítására, vagy szankciókra szólította fel a világ kormányait. A cikk felemlegeti azt az elszólását is Sorosnak, amikor kifejtette, hogy “szerinte csak akkor tudják legyőzni az antiszemitizmust, ha nem egy önálló fajként/törzsként viselkednek (a zsidó emberek)”.

Soros a nemzeti identitás ellensége, Orbán a védelmezője

A cikk felidézi, hogy Soros a nemzeti gondolkodás és a nemzeti identitás ellensége, és megemlíti a 2017-ben Orbán Viktor irányába megfogalmazott kritikáját, melyben a spekuláns azt rótta fel a magyar miniszterelnöknek, hogy “az Orbán-terv a célja, hogy a menekülteket akadályként kezeljék a nemzeti határok védelmében. A mi tervünk (vagyis a Soros-terv) célja pedig a menekültek védelme, a nemzeti határokat pedig akadálynak tekintjük” – írta akkor Soros.

A cikk megemlíti azt is, hogy Soros megbotránkozást keltő megnyilvánulásait sosem titokban mondta el, hanem mindig a nyilvánosság elé tárja, interjúkban, nyilatkozatokban teszi azokat közzé.

Világtükör

Betiltották a tapsolást Oxfordban, mert sértő!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/h. kovacs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mégpedig a siketeket sérti – vélik az ötletadók, akik tapsolás helyett a jelnyelven tapsolást vezették be. De mi lesz a vakokkal???

Tovább olvasom

Világtükör

Késes támadás Párizsban: rendőröket szúrtak meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/h. kovacs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sajtóhírek szerint legkevesebb négy rendőr életét vesztette, a támadót – aki irodai alkalmazottként dolgozott a kapitányságon – lelőtték.

Tovább olvasom

Világtükör

Újra van saját, tengeri kikötője Magyarországnak!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/h. kovacs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Utoljára ilyen Trianon előtt volt. Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot vásárolt és épít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára.

Tovább olvasom

Aktuál