Vélemény

Pssszt! Ez egy könyvtár!

Pssszt! Ez egy könyvtár!

2018. november 11., vasárnap
Pssszt! Ez egy könyvtár!
Ha ez így halad, a Szeged táblánál csak olvasójeggyel engednek be mindenkit.

Mindenki ismeri a viccet, aminek az a csattanója, hogy a székely bácsi kocsma helyett azt mondja a tévériporternek, hogy könyvtárba jár a haverjával.

Szeptember 15. óta ez maga a szegedi rögvalóság. Vendéglátóhelyek küszködnek az értelmetlen, bármiféle érdemi párbeszédet nélkülöző szabályzás miatt, ezzel több évtizede a városban működő vállalkozások fennmaradását kockáztatva.

Botka László polgármester azt mondta a pénteki közgyűlésen, hogy sikerült egészséges kompromisszumra jutni. De nem lehet kompromisszumról beszélni úgy, hogy közben a szegedi vendéglátósokat meg sem kérdezték arról, hogy ők milyen megoldást látnak reálisnak arra a problémára, ami egyébként talán nem is létezik. Idézzük fel, hogy először a kivételek közé csakis önkormányzati rendezvények, a borfesztivál, a szabadtéri és a SZIN kerültek. Ezt követően a kormányhivatalhoz fordult több mint két tucat szegedi vendéglátós, akik miatt először pótvizsgáztatta a zajrendeletet a hivatal, mert szerintük hátrányosan különböztette meg azokat a helyeket, amelyek este 10-kor kénytelenek elcsendesülni. Ezután bekerült a Szegedi Egyetemi Napok is a kivételek közé, majd a rendelet hatálybalépését tolták ki szeptemberig.

Először bezáratták az Aréna-lottózót névtelen bejelentés után, pedig a környékbeliek és azok szerint, akik odajártak, semmi probléma nem volt a hellyel.

Az elmúlt pár napban pedig arról írtunk, hogy a Mignon került veszélybe, amikor a nyitvatartását olyan mértékben nyirbálta meg az önkormányzat, hogy a hely fennmaradása forog kockán. Természetesen ebben az esetben is névtelen bejelentés után indult az eljárás, melyben az önkormányzat például dönthetett volna úgy, hogy teret ad a panaszosok és a vendéglátóhely közötti egyeztetésnek. De minden bizonnyal a párbeszéd teljes hiánya és az elkapkodva történő rendeletalkotás számít az egészséges kompromisszumnak a városházán.

A polgármester pénteken azt is elmondta, hogy nem érkezett bejelentés a rendelet életbelépése óta, tehát két hónap alatt beváltotta a szabályzás a hozzá fűzött reményeket, így fölösleges bármilyen egyeztetés, hiszen a szegediek nyugalma garantált. Csak azoké nem, akiknek az éjszaka közepén húzzák az altatót az útépítőgépek a Szilléri sugárúton.

(Borítókép: PTE Egyetemi Könyvtár)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.