Világtükör

Játszótéren erőszakolt meg egy svéd nőt három migráns

Játszótéren erőszakolt meg egy svéd nőt három migráns

2018. november 14., szerda
Játszótéren erőszakolt meg egy svéd nőt három migráns

Egy játszótéren erőszakolt meg és rabolt ki egy háromfős migránsbanda egy 25 éves lányt Svédországban. A migránsok nem voltak ismeretlenek a hatóságok előtt – írja a Voice of Europe.

A nemi erőszak Stockholm központjában történt, a nő pénteken jelentette a rendőrségnek a támadást. Még aznap elfogták és letartóztatták a migránsokat. A 18, 20 éves szomáliai és 29 éves eritreai férfiak nem voltak ismeretlenek a hatóságok előtt. A két szomáliai fiatalt korábban kábítószerrel való visszaélés miatt ítélték el, valamint az idősebbik lopás és rablás miatt is állt már bíróság előtt. Az egyik férfit ráadásul egy februári nemi erőszakkal is gyanúsítják. Kihallgatásukkor elismerték, hogy mind a hárman szexuális kapcsolatba kerültek a nővel, de védekezésképpen azt állították, hogy a nő beleegyezett a közösülésbe. Erre persze nem utal semmilyen bizonyíték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.