Közélet

A Vásárhely–Szeged tram-train javítja a versenyképességet

A Vásárhely–Szeged tram-train javítja a versenyképességet

2018. november 22., csütörtök
A Vásárhely–Szeged tram-train javítja a versenyképességet

A közlekedési infrastruktúra fejlesztésének egyik elsődleges célja Magyarország versenyképességének javítása - jelentette ki az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM)közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Szegeden.

Mosóczi László, a XX. Nemzetközi Közlekedési Konferencián tartott nyitóelőadásában elmondta: ennek érdekében bekötik a megyeszékhelyeket, megyei jogú városokat a gyorsforgalmiút-hálózatba, javítják a Duna és a Tisza átjárhatóságát, a gyorsforgalmi utakat pedig megépítik az országhatárokig ott, ahol a szomszédos országban is megvalósul a kapcsolódó beruházás. A cél az, hogy 2030-ra Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen a gyorsforgalmiút-hálózat legközelebbi szakasza - mondta az államtitkár. 2022-ig Magyarországon 4 ezer milliárd forintot fordítanak útépítésre, 55 százalékát hazai forrásból - közölte. Mosóczi László hangsúlyozta, hogy a vasútnak kiszámítható és megfizethető szolgáltatást kell nyújtania az utazók és az áruszállítás számára. Ezért óránként 120-160 kilométeres sebességre alkalmas pálya kiépítésével javítják a megyeszékhelyek vasúti megközelítését. Fontos cél az árufuvarozásban az ország tranzitszerepének erősítése, a határon túli nagyvárosok vasúti elérhetőségének javítása, Budapest és térsége vasúti infrastruktúrájának fejlesztése, valamint a hiányzó szakaszok villamosítása és a digitalizáció.

A jelenleg zajló beruházások közül kiemelte a Hódmezővásárhely-Szegedtram-train beruházást, melyet a kormány mintaprogramnak tekint. A következő lehetséges fejlesztésként a Debrecen-Nagyvárad közötti tram-train kapcsolat kiépítését említette.

Az államtitkár elmondta: rövidesen a nagy forgalmú vonalakon, elsősorban a budapesti elővárosi közlekedésben megjelennek az első emeletes motorvonatok. Több nagyvárosban korszerű átszállási lehetőséget biztosító intermodális csomópont kialakítását tervezi a kormány, ezek közül az első, a kaposvári kivitelezése már folyik. Mosóczi László jelezte azt is, hogy a kormány a következő hetekben dönt az iskolabuszprogramról, amely keretében reggel és délután az intézményekbe, napközben kulturális és sportrendezvényre szállítják majd a diákokat. A kistelepülések népességmegtartó-képességét javító, első kísérleti projektek a debreceni és kecskeméti tankerületben indulnának el.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.