A gyurcsányista Bauer Tamás inkább a migránsokat támogatná, nem a magyar családokat


A néhai SZDSZ egykori, jelenleg DK-s politikusa, Bauer Tamás nyíltan vállalja a napokban megküldött "Családok védelméről" szóló Nemzeti Konzultációval kapcsolatban, hogy szerinte Magyarország demográfiai problémáit bevándorlással kellene kezelni, nem pedig azzal, amit a kormány tesz, vagyis a családosok és a gyermekvállalás támogatásával. A DK-s politikus elmondja, hogy ha kitöltené a konzultációt ő nemmel válaszolna az erre rákérdező első kérdésre.
Bauer egyértelműen a migráció mellett áll, mert szerinte úgysem sikerülne növelni a születések számát egyhamar. Addig bizony Magyarországnak is bevándorlásra lenne szüksége, mint a nyugat-európai országoknak. Ezután az okfejtés után, érdemes lenne Bauer Tamásfigyelmébe ajánlani a németországi mutatókat, hogy az elmúlt években beáramló több mint 1,5 millió bevándorlóból hányan dolgoznak, vagyis fizetnek adót és járulékot.A helyzet még a kozmetikázott adatok mellett is siralmasnak mondható. Nem beszélve arról a számos biztonsági kockázatról, amit a bevándorlás teremt, ha ugyanis Bauer Tamás figyelte a híreket az elmúlt pár évben, akkor emlékezhet, hogy számos terrortámadás rázta meg Európa nagyvárosait, és az emelkedő bűnözési rátákat is mindenki jól ismeri. A DK-s politikus azt is kifejti, hogy ő a második kérdésre is nemmel válaszolna, amely arról kérdezi az állampolgárokat, hogy továbbra is a munkavégzéshez kössék-e a családtámogatást, majd a kilencedik kérdésre, amely arra kérdez rá, hogy mi a véleménye a megkérdezettnek arról, hogy minden gyereknek joga van apához és anyához is, szintén nemet mondana Bauer Tamás, Gyurcsány Ferenc szövetségese.