Hírzóna

Többször is falba verte barátnője fejét egy férfi Szegeden

Többször is falba verte barátnője fejét egy férfi Szegeden

2018. október 3., szerda
Többször is falba verte barátnője fejét egy férfi Szegeden

Nem jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán azt a szerb-magyar kettős állampolgárságú férfit, aki újév napján megölte szintén vajdasági barátnőjét a csongrádi megyeszékhelyen.

A bíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a harmincéves vádlottat. A 2017 októberétől párkapcsolatban élő vádlott és sértett december 30-án utazott Szegedre, hogy a Tisza-parti városban töltsék a szilvesztert. A sértett rokonának lakásában szálltak meg. A férfi és barátnője december 31-én egy szórakozóhelyre ment, a vádlott az este folyamatosan alkoholt fogyasztott, ittas állapotba került. Miután reggel visszamentek a szállásukra, a sértett közölte a vádlottal, hogy italozásai miatt szakít vele. A férfi elfogadta a lány döntését, majd aludni tértek.

A még mindig ittas vádlott egy idő után felkelt, majd fojtogatni kezdte az ágyban fekvő lányt, barátnője fejét többször a falba verte, arcát ököllel ütlegelte. A sértett a bántalmazás miatt rövid időn belül meghalt.

Ezután a férfi öngyilkosságot kísérelt meg, de nem járt eredménnyel, szólt a lépcsőházban élő egyik lakónak, hogy hívja a mentőket és rendőrséget. Az ügyben tartott előkészítő ülésen az ügyész 12 év börtönbüntetést indítványozott. A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését ésbocsánatot kért az áldozat családjától. A vádlott és védője az ítélet enyhítése érdekében fellebbezett.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.