Survivor – Tiszaszigetről a lakatlan szigetre

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A túlélők viadala – ezzel az alcímmel került az RTL Klub képernyőjére a Survivor legújabb évada. A bátor jelentkezőknek két csapatban, egy lakatlan szigeten kell megküzdeniük nap mint nap a túlélésért. A versenyzők között ott van Maróti Nóri, a tiszaszigeti „fitneszanyuka”, akivel az elutazása előtt beszélgettünk.

– Honnan jött az ötlet, hogy belevágjál ebbe a kihívásokkal teli, embert próbáló kalandba?

– Mivel versenyző vagyok és tombol bennem a versenyszellem, így úgy gondoltam, hogy a tavalyi őszi szezon sikeres lezárása után – ami egy világbajnoki 3. hely volt – kipróbálom magam egy teljesen más területen, így jött szóba a Survivor. Igazi küzdő típus vagyok, szeretem a határaimat feszegetni, úgy gondolom, hogy ez a túlélőshow erre pont alkalmas. Kíváncsi vagyok, hogy olyan puritán körülmények között, mint amiben a Survivor is játszódik, mennyire vagyok képes túlélni a mindennapokat, messze a családomtól, a szeretteimtől. Ez közös családi döntés volt. Életem
legnagyobb kihívása: gyermekeim és párom nélkül túlélni az elkövetkezendő két hónapot.

– Erőből vagy kitartásból kell majd több az előtted álló két hónapban?

– Így együtt, erő és kitartás. Úgy gondolom, hogy nekem mindkettőből van bőven, hiszen egy-egy felkészülés alatt is az egyik legfontosabb a kitartás. Már több alkalommal be is bizonyítottam, hogy kitartásból nálam nincsen hiány. Véleményem szerint ebben a műsorban most jobban a kitartásomra lesz szükség, mint inkább erőmre, hiszen tudjuk, sokszor nem az erő szükséges ahhoz, hogy az ember célba érjen.

– Van benned félelem?

– Persze, hogy van bennem félelem, hiszen sohasem voltam még lakatlan szigeten. Félek a bogaraktól, mindenféle csúszó-mászótól, nem szeretem a koromsötétet, de ez is hozzátartozik ehhez a játékhoz, hogy a félelmeinkkel szembe tudjunk nézni és legyőzzük azokat.

Előző sztori

Komposztáló égett egy vásárhelyi ház udvarán

Következő sztori

A 112-re beérkező hívások csak ötöde valós segélykérés