Sport

Megyei rangadó vár a SZEOL SC-re

Megyei rangadó vár a SZEOL SC-re

2018. október 20., szombat
Megyei rangadó vár a SZEOL SC-re

Siha Zsolt együttese vasárnap a HFC-t fogadja a vasutas stadionban.

Hullámvasúton utazik az elmúlt hetekben a SZEOL SC, ugyanis miután

az újonc Taksony ellen elvesztette veretlenségét a csapat,

egy héttel később bravúrral

búcsúztatta a kupából a másodosztályú Balmazújváros

t, majd kikapott Dabason, ezt követően otthon 4-0-ra verte a Paks fakót, múlt héten pedig két gólos vereséget szenvedett Kecskeméten. A Siha-legénységre ezen a héten Csongrád megyei rangadó vár az ellen a sereghajtó HFC ellen, amely nyeretlen még az idei szezonban. - Függetlenül attól, hogy a soron következő ellenfelünk még nyeretlen, egy hamisítatlan rangadóról beszélünk, ugyanis a Szeged-Hódmezővásárhely párosítás a tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül mindig pikáns összecsapást szokott eredményezni. Bízom benne, hogy a sok hiányzónk ellenére sikerül megnyernünk a derbit. – fogalmazott Siha Zsolt, a SZEOL SC vezetőedzője. A szegediek mestere vasárnap nem számíthat az eltiltását töltő Kéri Tamásra, valamint sérülés miatt kénytelen nélkülözni Pétert, Ondrejót és Gönczőt, Gajág játéka pedig egyelőre kérdéses.

NB III Közép csoport 11. forduló

Vasárnap 14.30 SZEOL SC – Hódmezővásárhelyi FC Szeged, Vasutas Sportpálya, vezeti: Bálint Attila, Pogonyi Ferenc, Vrbovszki Pál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.