Elmondom

Fel kellene cetlizni a férfiakat?

Fel kellene cetlizni a férfiakat?

2018. október 13., szombat
Fel kellene cetlizni a férfiakat?

Üvöltés, szóbeli megalázás, majd fizikai bántalmazás – lépésről lépésre alakul ki a családon belüli erőszak, amelynek sok nő esik áldozatul. A jogszabályok még mindig

hiányosak, azonban van kihez fordulni a bajban lévő nőknek.

Egy Csongrád megyei, regionális programhoz kapcsolódott a budapesti Patent Egyesület és a Vásárhelyi Civil Kerekasztal, amelyben erőszakon átesett nőknek próbálnak segítséget nyújtani, elsősorban jó példát kidolgozva a hatóságok és a civil szervezetek összefogásával

.

„Nagyon sokan fordulnak hozzánk olyanok, akiket szóban terrorizálnak, testileg vagy szexuálisan bántalmaznak. Készítettünk egy tanulmányt, amelyben azt vizsgáltuk, hogy jogilag milyen lehetőségeik vannak a nőknek, és ezzel a hatóságok mennyire vannak tisztában, valamint, hogy mennyin múlik egy ügy menetele az ügyintéző empátiáján, attitűdjén.„

- meséli Nógrádi Noá, a Patent Egyesület munkatársa.

Egy férfinak sincs a homlokára írva, hogy bántalmazó.

A legtöbbször romantikus gesztusokkal kebelezik be a későbbi áldozatot, úgy, mint féltékenység, vagy a nő szabadidejének birtoklása. Az első hetekben ez még imponálhat is egy nőnek, mert úgy érezheti fontos annak a férfinak, akivel párkapcsolatba kezdett- tartja a szakirodalom.Pár hét, vagy hónap „beetetési” időszak után azonban a helyzet kezd elmérgesedni, és egyre durvább veszekedések alakulnak ki.

A bántalmazó férfiak a legtöbb esetben sablonosak, és a tanulmányok szerint kiszámítható periódusaik vannak, a hibákért minden esetben a nőket okolják. A kedves gesztusokat a birtoklóval váltogatják, áldozatukat totális elbizonytalanítva, önértékelésüket tudatosan leépítve.

A lelki terror már önmagában egy olyan állapot, amiben támogatásra lehet szüksége a nőnek - mondja a szakember. Ha ez testi bántalmazással is párosul, ideje segítséget kérni, ugyanis az ilyen férfiaknak olyan berögzült viselkedés mintái vannak, amin nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak változtatni.

 

„Csak akkor tudunk tenni valamit, ha már vér folyik „

– sok esetben ezt hallja a rendőrségre betelefonáló nő. Ez azonban nem igaz. Jó tisztában lenni a jogszabályokkal, és az Európai Áldozatvédelmi irányelvvel, ami Magyarországon is érvényes. A bántalmazott nő kérhet távoltartást, de akár azonnali pénzbeli segítséget is, ha az otthoni állapotok már nem tarthatóak és gyermek is van.Egyelőre csak a Szegedi Kormányhivatal foglalkozik anyagi áldozatsegítéssel, így más városokból is ide kell fordulni a segítséget kérőknek.

„Általában nem hiszik el a hatóságok, sem a rendőrség, sem a gyámügy, ha elmondom mit csinált a volt férjem otthon. Azt javasolták, költözzek pár száz kilométer távolságba, ahol egy menedékházban helyeztek volna el engem és a lányomat. Három testi fenyítés és erőszak miatt indítottam eljárást a volt férjem ellen. Később ezt visszavontam, mert a gyerekemet kellett néznem. Egy nap láthatást ítélt meg a bíróság, ami alatt nem enged be a lakásába, kizár, mondván én már elköltöztem innen.”

– meséli Rózsa.

- Azonban ilyet nem tehet. Emiatt szintén fel lehet jelenteni az urat.

– teszi hozzá a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság munkatársa.

„Nálunk mentális problémák miatt vált tarthatatlanná a helyzet. Tudtuk, hogy gond van, volt is orvosnál, de természetesen a gyógyszereket nem szedte be.Bántalmazás után napokig nem tudtam a házból kilépni, nemhogy a trauma alatt segítséget kérni. Azt sem tudtam igazán, kihez fordulhatok.”

– meséli a szintén áldozat Julianna. Mivel a hatóságok részéről hiányosak az ismeretek, nem tájékoztatják megfelelően az áldozatokat, így az első lépés, a rendőrség, és a gyámügy képzése lenne, ahol elsajátítanák az áldozatvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat. A NANE lelkisegély vonala, és a Patent Egyesület jogi vonala is elérhető telefonon, ahonnan tájékozódni tudnak a nők a lehetőségeikről. Az utóbb említett szervezet tervei között szerepel egy applikáció létrehozása is, ami a legfontosabb információkat, és segélyvonalak telefonszámát tartalmazná, és expressz segítséget nyújtana az áldozatoknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.