Hírzóna

Fejbe rúgtak egy földön fekvő embert Szegeden

Fejbe rúgtak egy földön fekvő embert Szegeden

2018. október 17., szerda
Fejbe rúgtak egy földön fekvő embert Szegeden

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik tavaly nyáron életveszélyesen bántalmaztak egy helyi lakost a szegedi rakparton - írta a Délmagyar a megyei főügyészség közleményére hivatkozva.

A vádirat szerint a két vádlott, akik egymással baráti viszonyban voltak, 2017. július 7. napján az esti órákban Szegeden belvárosában italoztak, majd az éjszaka folyamán a Huszár Mátyás rakpart irányába indultak. Vásároltak még szeszesitalt, majd éjfél körül összetalálkoztak a rakparton egy nagyobb társasággal, amelynek tagja volt a sértett is, aki szintén nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott el az éjszaka folyamán. Az ittas vádlottak és a szintén részeg sértett között szóváltás alakult ki - ennek okát nem tudni -, és a vádlottak egyike váratlanul, egy alkalommal, ököllel arcon ütötte a sértettet. A férfi álló helyzetből, tompítás nélkül magatehetetlenül hanyatt esett és fejét beverte a gyalogjárdába. Az ütés következtében a vádlott keze is eltört, és maga is egy nagyobb mélyedésbe esett hátra tántorodva. Mindezt látva a vádlott barátja odalépett a járdán már mozdulatlanul fekvő, védekezésre képtelen állapotba került sértetthez és fejen rúgta őt, majd a vádlottak együtt távoztak a helyszínről. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.