Közélet

Ellehetetleníti a csendrendelet a vendéglátósokat - fakadtak ki a szegedi kocsmárosok

Ellehetetleníti a csendrendelet a vendéglátósokat - fakadtak ki a szegedi kocsmárosok

2018. október 25., csütörtök
Ellehetetleníti a csendrendelet a vendéglátósokat - fakadtak ki a szegedi kocsmárosok

A csendrendelet miatt bezárt az egyik legnépszerűbb felsővárosi kocsma. A vendéglátósok helyzete egyre kilátástalanabb Szegeden.

A csendrendelet életbelépése óta, több „komoly névtelen” feljelentés is érkezett a felsővárosi Aréna lottózó-kocsmával kapcsolatban, amelynek először a teraszát szüntették be, majd az egész vendéglátóegységet be kellett zárni. Az elmúlt hetekben bejárta a Facebook-ot egy bejegyzés, melyet Ótott Ferenc, a Horthy Csónakház, valamint a Betyárok tanyájának tulajdonosa posztolt a vendéglátósok nehéz helyzetéről.

A vendéglátós azt írta:

"Ismét sikerült bezáratni egy lottozó-sörözőt a környéken ! Mi volt a bűne a két barátnak akik nem sajnáltak több milliót invesztálni az önkormányzat tulajdonú üzlethelyiségbe? Talán

a lottószelvény kitöltésekor túl hangosan sercegett a ceruza?

Vagy esetleg egy jó sör mellett netán hangosabban nevetgéltek a vendégek ?

Ez most már nem derül ki , de a lényeg , hogy először a teraszt tiltották be , majd a nyitvatartási időt korlátozták este 22 óráig . Persze a kerület MSZP -s képviselője és a “kisvállalkozó barát “ önkormányzat hivatalnokai arra nem gondoltak , hogy a meccsek általában 21 órakor kezdődnek és az amúgy is több sebből vérző szegedi vendéglátás esetében még nehezebb vendéget találni csupán egy félidő megtekintéséhez , mivel az első félidő után a söröző bezárni kényszerült.

Arra sem gondoltak a “szociálisan érzékeny”önkormányzati mogulok, hogy a környéken élő szegényebb anyagi helyzetű honfitársainknak ez volt az egyetlen lehetősége , hogy kulturáltan és olyan óriási Led tévéken élvezhessék a mérkőzéseket , amilyen tévéket csak nagyáruházak kirakatában láthatnak .

Szeretnék ezenkívül gratulálni a szomszédos lakóknak is , akiknek hathatós névtelen feljelentéseik eredményeként jópár ember vesztette el a munkahelyét és a megélhetését ...

persze lehet új munkahelyet keresni valahol , esetleg külföldön de ezzel felmerül a kérdés

ha Szegeden mindent tönkretesz a városvezetés és hű katonái, ki fog adót fizetni,

vagy arra gondol a kedves , már itt a földön mély csendre vágyó nyugdíjasok felsövárosi tömege , hogy a nyugdíjat a gólya hozza ? Ki fog helyi adót fizetni ? Kedves városatyák , kik fogják így kifizetni busás fizetéseiteket? A szeptember 15-től ismét életbe lépő un.”csendrendelet “esetén

ki fogja kifizetni az önkormányzati cégek MSZP-s, csókos igazgatóinak csillagászati fizetéseit?

A szegedi csendrendelet után talán egy kijárási tilalomra is szükség lenne , mondjuk 18

óra után ... ugye Pali bácsi ? Akkor talán a villamosok sem járnának úgy láthatatlanul a Boldogasszony sugárúton Szegeden ..."

Az esetről szerettük volna megkérdezni az Aréna lottózó-kocsma tulajdonosát is, cikkünk megjelenéséig azonban nem válaszolt a megkeresésünkre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.