Sport

Egy ponttal volt jobb a Paks a Szedeáknál - FOTÓK

Egy ponttal volt jobb a Paks a Szedeáknál - FOTÓK

2018. október 12., péntek
Egy ponttal volt jobb a Paks a Szedeáknál - FOTÓK

Egy rendkívül izgalmas és fordulatokkal teli találkozón, 65-64-es vereséget szenvedett hazai pályán a Naturtex-SZTE-Szedeák a Paksi Atomerőmű ellen.

A paksiak kezdték jobban a találkozót, Faust révén már az első támadás végén kosarat dobtak. Két és fél percet kellett várni az első szegedi pontokra: Wirth Ádám nem hibázott ziccerben, rögtön rá Kovács egy hármassal válaszolt. A tolnaiak 2-3 pontnál nem engedték közelebb magukhoz a Szedeákot, sőt az első negyed hajrájában a vendégek mestere, Szekulovics pályára küldte Evanst, aki új lendületet adott csapatának: a játékrész végén Eilingsfeld triplájával hét pontosra nőtt a kék mezesek előnye. Tíz percnyi játék után 18-25 állt az eredményjelzőn.

Wirth Ádám szerezte a szegediek első pontjait. (Fotó: Kovács Ferenc)

A második negyed gyors kosárváltással kezdődött, majd egy szegedi rohammal folytatódott: előbb Boltic, aztán Davis, majd Juhos került egymás után ziccerbe és két és fél perc alatt ledolgozta hátrányát a Szedeák. A 6-0-s rohamra a paksi tréner időkéréssel reagált. Az időkérés után Trajkovski előbb egy triplával, majd egy ziccerrel állította vissza az öt pontos különbséget. A túloldalon Wirth keze is elsült kintről, azonban Trajkowski ebben a játékrészben megállíthatatlannak bizonyult, és ismét triplázott. A második negyed egyik legszebb megmozdulása Davis zsákolása volt, a szegedi publikum vastapssal díjazta a szemrevaló megmozdulást. Egy perccel a nagy szünet előtt, egy végletekig kijátszott támadás végén Juhos triplájával átvette a vezetést a Szedeák, a negyed azonban 41-41-es döntetlennel zárult.

Davis volt a szegediek legeredményesebb játékosa, az amerikai légiós 18 pontig jutott. (Fotó: Kovács Ferenc)

A harmadik negyed Trajkovski kétpontosával indult, melyre Sulovic válaszolt, majd a szerb játékos látványos gólpasszt adott Davisnek. A paksiaktól Evans villant egyet, majd Trajkovski büntetőivel ismét átvették a vezetést a vendégek, igaz nem sokáig. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a harmadik játékrészben, nem tudott egyik gárda sem két pontnál többel meglépni a másik elől. Két perccel a negyed vége előtt Vágvölgyi két büntetőt is rontott, majd egy remek betörés után javította hibáját, a harmadik felvonás Juhos ziccerrel zárult, így 57-53-as szegedi előnyről kezdődhetett az utolsó tíz perc.

Juhos Levente többször is próbálkozott triplával. (Fotó: Kovács Ferenc)

Az utolsó negyed elején felzárkózott két pontra a Paks, és kis híján ki is egyenlítettek a tolnaiak, azonban Green remekül sapkázta a ziccerben levő Faustot. A Szedeák két perc alatt nem szerzett pontot, így Kovács kosarával már egálra álltak a csapatok, nem csoda, hogy Andjelko Mandics 57-57-nél időt kért. Sajnos a friss edzői utasítások ellenére támadásban ötlettelenek maradtak a szegediek, szerencsére azonban Juhos egymás utáni két védekező lepattantóval meccsben tartotta csapatát. Négy perc telt el a negyedik negyedből, amikor Sulovic megtörte a kosárcsendet. Jevtovic büntetőjére Davis válaszolt festékből, majd vendégek legjobbja, Trajkovski kotorta be a labdát a gyűrű alól. Három perccel a vége előtt, 61-60-nál Green hibázott kintről, a túloldalon Faust büntetőből egyenlített. Egy perccel később Green könnyelműen eladta a labdát, a kontra végén pedig Evans triplázott. Másfél perccel a vége előtt Faust eldönthette volna, ziccerben azonban lekönyökölte a menteni igyekvő Juhost, így a szegediekhez került a labda. Sulovic betörése után felzárkózott ugyan egy pontra a Szedeák, és a végén Juhosnak megvolt a lehetősége győzelem megszerzésére, a szegediek erőcsatárának hárompontos próbálkozása azonban a gyűrűről kiperdült, így 64-63-ra a paksiak nyerték a találkozót.

Naturtex-SZTE-Szedeák – Atomerőmű SE 63–64 (18–25, 23–16, 16–12, 6–11)

Szeged, Újszegedi Sportcsarnok, 800 néző V.: Kapitány G., Söjtöry T., Major Á. (dr. Gencsev P.) Naturtex-SZTE-Szedeák: Boltics 6, Wirth 5, Davis 18, Juhos 13/3, Sulovics 14. Csere: Green 5/3, Vágvölgyi 2. Atomerőmű SE: Kovács 5/3, Ruják 7/3, Faust 10, Eilingsfeld 3/3, Trajkovski 22/6. Csere: Medve -, Jevtovics 3, Evans 14/3, Horváth -.

Szrecsko Szekulovics: -

Igazi férfias, kemény és sportszerű meccs volt. Mind a két csapat jól felkészült a találkozóra, szerencsések vagyunk, amiért nyerni tudunk. Elégedett vagyok az eredménnyel, de bízom benne, hogy ennél tudunk jobban is játszani. Rengeteg eladott labdánk volt, a szegediek pedig kihasználták a hibáinkat. Két év után most nyertem először Szegeden, ez egy külön öröm számomra.

Andjelko Mandics: -

Végig megvolt az esélyünk a győzelemre, de sajnos ma nem volt szerencsénk. Gratulálok mindkét csapatnak, mert egy küzdelmes meccset láthattak a szurkolók. Nagyon bosszant, hogy négy pontos előnyből indultunk az utolsó negyedben és zsinorban 2-3 eladott labdánk volt, ez katasztrófa. Végső soron ez okozta a vesztünket. A mai vereségünk kissé beárnyékolja a múlt heti kaposvári győzelmünket.

Kovács Ferenc képgalériája:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.