Írjon nekünk

Hírzóna

Ámmer Gergő kapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Ámmer Gergő szobrászművész kapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet; a kiállítás történetében első ízben odaítélt életműdíjat Fehér László festőművész vehette át vasárnap az Alföldi Galériában.

Ámmer Gergő 31 éves szobrászművész 2017-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen Kő Pál, Gálhidy Péter és Sallai Géza tanítványaként. Visszatérő kiállítója az Őszi Tárlatnak, ahol korábban már elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma díját. Alkotásai láthatók köztéren is, például egy 1956-os emlékmű a Vas megyei Kondorfán.

A Tornyai-plakettet a kiállítás történetében egyik legfiatalabb alkotóként elnyerő művész az MTI-nek elmondta, kezdetben főként kőportrékkal foglalkozott, majd e szobrok készítése során modellként használt gipsz egyre inkább teret nyert munkáiban. Ma a kő alázatosságot, akkurátusságot igénylő megmunkálása és a gipsz könnyedsége, lazasága teremt egyensúlyt művészetében, mondta.

A kiállítás történetében első alkalommal adtak át életműdíjat, amelyet a korábbi fődíjasok közül az idei tárlaton résztvevők egyikének ítélt oda a zsűri. Fehér László 1976-ban Szentiványi Lajos és Kokas Ignác tanítványaként végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Tehetségét számos kitüntetéssel ismerték el, 1993-ban Munkácsy-, 2000-ben Kossuth-díjat kapott. Az Őszi Tárlatok rendszeres résztvevője, 2009-ben Endre Béla-díjjal, 2010-ben Tornyai-plakettel ismerték el munkáját.

A tárlat megnyitóján összesen 21 elismerést adtak át. A Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Kaliczka Patrícia festőművész nyerte el. A Fiatal festők nívódíját Rózsa Luca Sára kapta. A kiállítás fődíján túl Hódmezővásárhely városa adja az Endre Béláról, valamint a Galyasi Miklósról elnevezett díjakat is: előbbi mesterdíjat Szabó Tamás festő- és szobrászművész, utóbbi nívódíjat Lőrincz Tamás festőművész vehette át. A Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott díjban Kotormán Norbert szobrászművész részesült, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Papageorgiu Andrea festőművész kapta.

A kiállításon 135 művész több mint 200 alkotását láthatja a közönség az Alföldi Galériában. A festmények a hagyományoknak megfelelően nagyobb számban szerepelnek, ám a plasztikák kisebb számuk ellenére is magas minőséget képviselnek – fogalmazott Pogány Gábor művészettörténész. Az Őszi Tárlatok címzetes kurátora szerint a napjainkban az absztrakt és az ábrázoló kifejezésmódok közül az utóbbi népszerűbb az alkotók körében, de az elvontabb kifejezésmódot alkalmazók is fontos szerephez jutnak, a nonfiguratív ábrázolás is része a kiállításnak.

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Színes programokat kínál Szegeden a Színházi Világnap

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Március 27-én, a Nemzetiben.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ezt jól megúszták a Csongrád megyei tűzoltók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szentesen rendezték a lánglovagok országos úszóversenyét.

Tovább olvasom

Hírzóna

Márki-Zay és neje költségvetési csalást is elkövethetett?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az Origo szerint trükkös módon próbálták elkerülni az adófizetést.

Tovább olvasom

Aktuál