Írjon nekünk

Sport

A Paks ellen javítana a SZEOL

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Az elmúlt két bajnokiját egyaránt elvesztette a SZEOL SC az NB III Közép csoportjában. Siha Zsolt, a szegediek vezetőedzője azonban elégedett csapata teljesítményével, szerinte csak a balszerencsén múlt nem szereztek pontot múlt héten. A kék-feketék mestere mindenképpen győzelmet vár csapatától a hétvégi, Paks II. elleni összecsapáson.

„Nem gondolnám, hogy gödörben lennénk.” – kezdte nyilatkozatát Siha Zsolt, a SZEOL SC vezetőedzője. „A múlt heti meccsünkkel kapcsolatban úgy fogalmaznék, hogy rosszkor voltunk rossz helyen. A Dabas annál sokkal jobb csapat, mint amit az eddigi eredményeik mutatnak, várható volt, hogy előbb vagy utóbb megszakad a rossz szériájuk.

A vereség ellenére elégedett voltam a csapatommal, általában ilyen játékkal pontot vagy pontokat lehet szerezni idegenben, de ezúttal egy apró figyelmetlenség a vesztünket okozta.”

– magyarázta a vereség okait a tréner.

 A Kaposvárral kupáznak

A SZEOL SC, az NB II-es Kaposvári Rákóczit kapta ellenfélül a Magyar kupa legjobb 64 csapata közt. A mérkőzést október 31-én, az SZVSE Stadionban rendezik. A továbbjutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el.

A kék-feketék vasárnap, a 14. helyen álló Paks II-őt fogadják hazai pályán. A Tolna megyeiek az eddigi 8 találkozójukon mindössze 6 pontot gyűjtöttek, így nem túlzás kijelenteni, hogy a szegediek a találkozó esélyesei.

„Az egyik legnehezebb dolog felkészülni a második számú csapatok ellen, mivel sose lehet tudni, hogy milyen kerettel állnak ki. Pakson jellemző, hogy 4-5 játékost leadnak az NB I-es csapatból, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy főleg fiatalokból álló kerettel érkeznek majd.

Mindkét esetben győzelemre kell játszanunk, hiszen innentől kezdve igazi rangadók várnak ránk, és nagyon fontos hogy ne szakadjunk le a riválisainktól.

” – fogalmazta meg elvárásait Siha.

NB III Közép csoport 9. forduló:

SZEOL SC – Paksi FC II.
Szeged, 14.30, SZVSE-stadion. Vezeti: Jakab Árpád (Nyerges Zsolt, Flinta Zoltán).
SZEOL: … Edző: Siha Zsolt.
Paks II: … Vezetőedző: Tököli Attila.

Kommentek

Sport

Döntőbe jutott a MOL-Pick Szeged Strasbourgban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Nantes után a szintén francia Montpellier lesz az ellenfél.

Tovább olvasom

Sport

Fantasztikus a magyar közönség a Maty-éren – képgaléria

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nézegessen önfeledten szurkoló magyarokat!

Tovább olvasom

Sport

Kajak-kenu vb: Kopasz és Csipes világbajnok!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szöveges, fotós, videós élő közvetítésünk a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság szombati napjáról.  Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál