A gyerekek örültek a legjobban az állatok világnapjának (GALÉRIA)

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szegedi Vadaspark életében minden évben kiemelkedő nap október 4-e, ugyanis ez a nap az állatok világnapja. Ez alkalomból számtalan program várta a kisiskolásokat és óvodásokat.

Reggel 9 és délután 2 óra között játékos feladatokon vehettek részt a gyerekek.

Fotó: Kovács Ferenc

A gyerekek a felelős állattartás kritériumairól tájékozódhattak, valamint a Néma erdő – EAZA Kampány segítségével a Magyarországon is élő madarak sokszínűségébe, illetve a fajmegmentés és természetvédelem problémakörében merülhettek el. A látogatók a CITES kiállítás megtekintésével megismerkedhettek a Washingtoni egyezménnyel, az illegális állatkereskedelem problémájával, továbbá széleskörű információt kapnak a természet megóvása érdekében tett erőfeszítésekről és az ember felelősségéről is.

Fotó: Kovács Ferenc

Az állatkertet el is lepték a gyerekek. A földeáki Gyerekmosoly óvoda minden évben meglátogatja a Vadasparkot ezen a napon a kicsik nagy örömére. A Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ pedig szintén minden évben állatokkal kapcsolatos programokat szervez a gyerekeknek. Idén a Ficánka csoportjukat hozták el a Szegedi Vadasparkba. A csoport tagjai pedig lelkesen sorolták, hogy mely állatokat kedvelik a leginkább. Kisfiúk és kislányok egyszerre kiabálták, hogy az elefánt, de a tigris és az oroszlán is a favoritok között van.

Fotó: Kovács Ferenc

A világnap eredete

Az állatok világnapját 1931 óta Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünneplik. A legenda szerint a ferences rend alapítójának szavára még a madarak is elhallgattak, így őt tartják az állatok védőszentjének.

Előző sztori

Szalagkorlátnak ütközött egy autó Makó közelében

Következő sztori

Két migráns eljutott Szegedig