Közélet

Múltidéző 6. rész: Szegedi trolitörténelem

Múltidéző 6. rész: Szegedi trolitörténelem

2018. szeptember 11., kedd
Múltidéző 6. rész: Szegedi trolitörténelem

A hetvenes években bekövetkező olajárrobbanás indokolttá tette a villamosüzemű tömegközlekedés fejlesztését. Ebből kifolyólag 1979. április 29-én átadták az első szegedi trolibuszvonalat – az 5-öst – és ezzel egy új korszak vette kezdetét a szegedi közlekedés történetében.

A múltidéző sorozatunk első részében

beszámoltunk róla, hogy az 1960-as években az olcsó üzemanyagár, és a buszok “pályafüggetlenségének” köszönhetően előtérbe kerültek a robbanómotoros tömegközlekedési eszközök a villamosüzeműekkel szemben, és nagyon sok városban, köztük Szegeden is elkezdték felszámolni a villamosvonalakat. Egy évtizeddel később azonban ismét a villamosüzemű járművek kerültek előtérbe – köszönhetően az olajárrobbanásnak –, ezért a 70-es évek végén elrendelték a szegedi trolibuszhálózat kiépítését.

Az 5-ös troli a Diófa vendéglőnél. (Fotó: Szeged régen facebook)

Szegednek – akárcsak Budapestnek, valamint Debrecennek – a Szovjetunió nyújtott segítséget abban, hogy megfelelő járművekkel elindíthassa trolibuszüzemét. Amikor 1979. április 29-én megnyílt az 5-ös számú, első vidéki trolivonal, már kilenc darab, az Urickij Trolibuszgyárban készült ZIU-9-es trolibusz állt a Budapesten képesítést szerzett járművezetők rendelkezésére. Ezek a szovjet trolibuszok sokáig meghatározták városunk arculatát.

1979. április 29-én indult meg a forgalom a Bartók tér és az Újszegedi Gyermekkórház között. Az 5-ös számot a korábban Újszegedre közlekedő 5-ös villamos emlékére kapta a járat. A kezdeti időszakban még nem volt kiépített vezeték a Pulz utcai első trolitelepig, ezért éjszakánként teherautóval vontatták be a járműveket a garázsba.

Szegeden 2007-ben vonták ki a forgalomból az utolsó működőképes ZIU-9-est, azonban 2011-ben felújították és azóta nosztalgia járatként üzemel a 153-as pályaszámú szovjet trolibusz. Az 1986-ban gyártott tűzpiros járgány a téli időszakban feldíszített karácsonyi troliként szokott közlekedni, mostanában azonban eredeti formájában utazhatunk a matuzsálemkorú közlekedési eszközzel.

9-es troli a Nemzeti Színház előtt 1992-ben. (Fotó: Szeged régen facebook)

A 6-os trolibusz 1982. november 5-én indult Vértói út és a Vidra utca közötti 2,6 km hosszú szakaszon. Az 1995-ös, az 5-ös troli kapcsán már említett hídzár idején szüneteltették a közlekedését.A régi 7-es vonal Makkosháza végállomás és az újszegedi gyermekkórház között közlekedett, a 8-assal egy időben 1983. október 11-én adták át. A 6-ossal egyszerre 1995-ben átmenetileg szüneteltették, majd 1996 januárjában végleg megszüntették mindkét viszonylatot.

Ikarusok Szegeden

A szegedi tömegközlekedés történelmében összesen tizenkét Ikarus 280-as troli teljesített szolgálatot, ezek közül négy a széria különböző prototípusa volt, míg kettőt Eberswaldéból vásárolt az SZKT használtan. Az 1991 és 1993 között érkezett hat Ikarus 280-ast ZiU 9-es trolikból származó elektronikával látták el. Ma már csak az 502-es valamint az 505-ös pályaszámú Ikarusok szolgálják a szegedi tömegközlekedést, igaz egyik sem közlekedik menetrend szerint. A kocsik közül az utolsóként érkező

505-öst 2009-ben felújították, azóta nosztalgia járatként szokta róni Szeged utcáit.

https://www.youtube.com/watch?v=PT3UKouWJwk

Szeged, a Skodák fellegvára

Magyarországon egyedül csak Szegeden láthatunk Skoda trolibuszokat. A cseh járműipar büszkeségei 1992-ben hódították meg a napfényvárosát, amikor egy csuklós változat, az úgynevezett Skoda 15Tr honosítás és próbafutás céljából Szegedre érkezett. Ezt követően 10 év alatt további 30 darab használt, de Szegeden felújított, korszerűsített Skoda 14Tr típusú szóló, és 15Tr típusú csuklós trolibusz is forgalomba állt, és ezek nagy része a mai napig szüntelenül róják a szegedi utcákat.

Skoda 15tr a Brüsszeli körúton.

(Forrás:

iho.hu

,

szkt.hu

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.