Így néz ki belülről a Szent István téri víztorony


A 114 éves épület igazi építészeti csoda volt amikor elkészült, az utóbbi időkben a város egyik ékköve lett.
A Szent István téri víztorony 1904-ben épült, ervezőjeZielinski Szilárd. Amagyarországivasbetonépítésúttörő egyéniségének víztornya másodikként épült az országban, a torony épület kivitelezője Freund Henrik és Fiai munkáját dicséri.2003márciusában egyedi ipartörténeti műemléki védettséget kapott, majd 2005-ben kívül belül felújították. Bővebben
olvashat a víztorony történetéről. Aki képeink alapján kedvet kapott a víztoronyban szétnézni, azvasárnap, délelőtt 10 órától délután 5 óráig kedvezményes belépőjeggyel megteheti, a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz kapcsolódóan. Az Őszi Nyílt Napokon előzetes regisztrációra sincs szükség, és csak 220 forint fejenként a belépő.

A toronyban két állandó kiállítása, a szikvíz és a fizika története mellé időszakosan bekerült a Csongrád Megyei Mérnöki Kamara által szervezett „Mérnöki alkotások Csongrád megyében és Csongrád megyei mérnökök alkotásai” című kiállítás is.






