Közélet

Egy halott, két súlyos sérült – ilyen volt a szimuláció a Rakparton

Egy halott, két súlyos sérült – ilyen volt a szimuláció a Rakparton

2018. szeptember 22., szombat
Egy halott, két súlyos sérült – ilyen volt a szimuláció a Rakparton

Súlyos balesetet szimuláltak a Huszár Mátyás rakparton péntek délelőtt. Ezzel a sokkoló látvánnyal szeretnék felhívni a figyelmet az ittas vezetés, és a drogozás okozta tragédiákra.

Óriási csattanás, mentőautó szirénázás, halottaskocsi – ilyen képkockák vésődtek be azoknak az agyába, akik végig nézték a baleset szimulációt, amely egy hétköznapi, a való életben sajnos sokszor előforduló esetet modellezett le.

A történet lényege, hogy fiatalok ittasan és bódultan vezettek, majd a 47-es főúton Szeged és Hódmezővásárhely között összeütköztek egy másik autóval, amiben szintén tinédzserek ültek.

Az ütközés következtében a vétkes autóban, az anyósülésen utazó fiatal lány kirepült a szélvédőn és életét vesztette.

A másik autót vezető fiú nyílt combcsonttöréssel ragadt bent a kocsijában, amiből a tűzoltók vágták ki, a vele utazó testvére pedig eszméletét vesztette az ütközés következtében. Az akció annyira élethűre sikeredett, hogy a Rakpart lépcsőin ülő középiskolás nézőket többször is kirázta a hideg, ahogy élesben láthatták mi is történik egy ilyen szituációban.

Fotó: Kovács Ferenc

Hangai József, az Országos Mentőszolgálat Dél Alföldi Regionális Mentőszervezet kommunikációs munkatársa tájékoztatott, hogy a nagyobb hatás érdekében a mentési szituációt drámapedagógiai módszerrel mutatták be a nézőknek. Ezzel nagyobb hatást tudnak elérni a diákok körében, mintha az osztályfőnök csak szavakkal elmondja nekik, hogy ne üljenek volán mögé, ha alkoholt fogyasztottak. A fiatalok szembesülhettek azzal, amit legtöbbször még a híradóban sem mutatnak. A halott személyt a szimuláció végén ugyanis halottszállító vitte el, körülötte pedig a kiborulás szélén lévő szülők reakcióját is meg lehetett figyelni.

„Az Országos Mentőszolgálat egy év alatt közel hét millió kilométert tesz meg, és ez alatt egymillió beteget lát el. Ennek jelentős része a közúti balesetekből tevődik össze. Ezeknek az eseteknek jó része megelőzhető lenne, ha a közlekedési szabályokat a közlekedők be is tartanák. Sajnos sokan vezetnek ittasan a zérótolerancia ellenére is.

” - tette hozzá Hangai József.

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség pénteken és szombaton, elsősorban a menet közbeni mobiltelefon-használatot figyelik, de ki akarják szűrni a chatelő, Facebookon élőző járművezetőket is. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a rendőrség az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Tispol) éves ellenőrzési terve alapján pénteken és szombaton tartja meg Magyarországon a „Figyelemmel az útra” elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzését.

Kovács Ferenc képeit láthatják a szimulációról:

   

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.