Közélet

Ádám Tamástól búcsúzik a Szegedi Nemzeti Színház

Ádám Tamástól búcsúzik a Szegedi Nemzeti Színház

2018. szeptember 7., péntek
Ádám Tamástól búcsúzik a Szegedi Nemzeti Színház

Ádám Tamás, akit leginkább a Família Kft. című sorozatból lehet ismerni, tegnap 66 éves korában elhunyt. A Szegedi Nemzeti Színház ezt újabb fájó veszteségként éli meg.

A színház egy héten belül már a második kollégájukat vesztette el. Pár napja

Ördögh Józseftől

búcsúztak el. Ádám Tamásról a színház a következőképpen emlékezik meg róla.

„Újabb fájó veszteség érte a szegedi színházat és a közönséget. Kollégánk 1952-ben született Győrben (Nagy Sándor Tamás néven). 1977-től a Győri Kisfaludy Színház, 1978-tól a Szolnoki Szigligeti Színház, 1986 és 1990 között a Radnóti Színház tagja. Az 1990-es évek egyik népszerű magyar televíziós sorozatában, a Família Kft-ben Szép Károlyt, a főszereplőt alakította. A kecskeméti színházban töltött évek után, 2010 óta a Szegedi Nemzeti Színházban játszott és rendezett. Bár szabadúszó színészként dolgozott, mégis társulatunk tagjaként tekintettünk rá, sokan nem csak kollégaként, hanem barátként, atyai mentorként szerették. Színházi anekdotáit, tapasztalatait mindig szívesen osztotta meg társaságban. Közösségi ember, elemző, elmélyült alkotó volt. Isten veled, Sanyi!”

Ádám Tamásnak a Színházi adattár szerint színészként közel 90 bemutatója volt, rendezőként pedig több, mint 30. A Família Kft-ben Szép Károlyként híressé vált színész a Szomszédok című sorozatban is szerepelt, ahol Mágenheim doktor kollégáját alakította 1988 és 1989 között. A színész eredeti neve, ahogy a szegedi színház megemlékezésében is áll Nagy Sándor Tamás volt. A névváltoztatásnak az volt az oka, hogy a népszerű családi sorozatban a Kövér Lajost alakító kollégájának hasonló neve volt. Így Nagy Sándor Tamás a fia után felvette az Ádám nevet. Fiát, Nagy Ádámot egyébként a Roy & Ádám trióból lehet ismerni. Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.