A magyar kosárlabda válogatott a Hollandiában aratott 74:59-es sikerével, egy komoly lépést tett a kínai világbajnokság felé. Juhos Levente 4 ponttal, 4 lepattanóval és 3 gólpasszal járult hozzá a bravúros győzelemhez. A Naturtex-SZTE-Szedeák erőcsatára szerint, reális esélye lehet a válogatottnak kvalifikálnia magát a 2019-es világbajnokságra.
“Először is szeretném megköszönni a rehab központnak, illetve a szegedi orvosoknak, hogy játékra kész állapotba hoztak” – kezdte Juhos Levente, a Naturtex-SZTE-Szedeák válogatott játékosa. “Volt egy kisebb sérülésem, ami miatt sokáig úgy tűnt, hogy nem leszek bevethető állapotban két válogatott meccsen” – folytatta. “Szerintem egy óriási fegyvertény, hogy nyerni tudtunk Hollandiában, pláne annak a tükrében, hogy ez eddig még egyetlen csapatnak sem sikerült a selejtezősorozatban. Ugyanakkor a hollandiai mérkőzés rengeteg energiát kivett belőlünk és ez sajnos meg is látszódott az olaszok elleni találkozón. Ennek ellenére végig partiban tudtunk lenni az Euroligás játékosokkal teletűzdelt válogatott ellen” – mesélte a hórihorgas erőcsatár.

Juhos szerint reális esélye van a magyar válogatottnak kijutni a kínai világbajnokságra, de ugyanakkor hangsúlyozta: négy nagyon nehéz selejtezőmeccs vár még rájuk.
“Az a célunk, hogy a hátralevő négy selejtező meccsünket megnyerjük és kijussunk a kínai világbajnokságra. Tisztában vagyunk vele, hogy ehhez az ellenfeleknek is lesz egy-két szavuk, de úgy gondolom, hogyha ugyanezen az úton megyünk tovább és hasonlóan harcosan játszanunk, mint azt tettük az utóbbi két meccsen, akkor az álmaink valóra válhatnak”
– fogalmazta meg elvárásait.
Ami a Naturtex-SZTE-Szedeákot illeti, Juhos szerint, habár a csapat még kissé összeszokatlan, idén képesek lehetnek elérni a hőn áhított célt, a playoffba jutást.
“Egyelőre még nagyon érződik az összeszokatlanság a csapaton, de bízom benne, hogy a hátralevő edzőmeccseinken sikerül összekovácsolódnunk. Véleményem szerint idén is nüanszok döntik el, hogy kinek sikerül bejutnia a rájátszásba. A legtöbb csapat még keresi a légiósait, de az eddigi igazolásokat figyelembe véve megállapítható, hogy az idei bajnokság erősebb lesz, mint a tavalyi volt.
Bízom benne, hogy a sérülések elkerülnek majd minket és egy kiegyensúlyozott teljesítménnyel sikerül az első nyolc hely valamelyikén zárnunk az alapszakaszt”
– zárta gondolatait Juhos.
A Naturtex-SZTE-Szedeák számára szeptember 28-án, szombaton kezdődik a bajnokság. Andlejko Mandics tanítványai a Szolnoki Olajt látják vendégül az újszegedi Sportcsarnokban.