Sport

Magyar Kupa főtáblás a SZVSE

Magyar Kupa főtáblás a SZVSE

2018. augusztus 23., csütörtök
Magyar Kupa főtáblás a SZVSE

Feljutott a labdarugó Magyar Kupa főtáblájára a Szegedi VSE, miután a Zsombót és az Algyőt követően, a Szőreget is búcsúztatták a vasutasok a sorozat megyei selejtezőjében.

Az idei szezon hamar elkezdődött a Szegedi Vasutas számára, ugyanis már augusztus 9-én, a Zsombó ellen kellett bizonyítaniuk a Magyar Kupa megyei selejtezőjének első fordulójában. Az első kört magabiztos, 5-0-s sikerrel abszolválta a SZVSE, a második fordulóban azonban már jóval nehezebb ellenféllel szemben, a tavalyi Megye I-es bajnok, Algyő ellen büntetőkkel sikerült kiharcolniuk a továbbjutást a vasutasoknak. A lebonyolítási rendszer értelmében három kört kell teljesíteni a főtáblára kerülésért, így a Szőreg elleni összecsapásnak már abban a tudatban vághattak neki a szegediek, hogyha nyernek, akkor bejutnak a legjobbak közé. A találkozó egyenlő erők küzdelmét hozta – 90 perc alatt nem született gól, így az Algyő után a Szőreg ellen is tizenegyespárbajra kényszerültek a vasutasok. A szegediek mind az öt büntetőjüket gólra váltották, míg az ötödik szőregi tizenegyest Pluhár bravúrral hárította, ezzel a Szegedi VSE feljutott a Magyar Kupa főtáblájára, ahol akár NB I-es csapattal is találkozhatnak már az első fordulóban. (Borítókép: Szegedi Vasutas Sportegyesület Facebook-oldal)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.