Közélet

Kövér: erősíteni kell kulturális jogainkat

Kövér: erősíteni kell kulturális jogainkat

2018. augusztus 13., hétfő
Kövér: erősíteni kell kulturális jogainkat

A politikai és gazdasági önrendelkezés megteremtése mellett szükség van a kulturális önrendelkezésünk megteremtésére is, jelentette ki Kövér László a Kurultaj – magyar törzsi gyűlés hagyományőrző rendezvénysorozatán. Az Országgyűlés elnöke szerint magyarok milliói elvárják, hogy az állam és a tudományosság adófizetők pénzéből működő intézményei ne gátolják, hanem segítsék ezt az önrendelkezést - olvasható a Magyar Idők cikkében.

A lap szerint a magyar kulturális önrendelkezési igény kinyilvánításának legnépesebb fórumának nevezte a Kurultaj – magyar törzsi gyűlést az Országgyűlés elnöke a hagyományőrző rendezvénysorozatot köszöntő beszédében Bugacon. Kövér László beszédében az egykori hun lovasok nyílzáporát említve hangsúlyozta: modernnek mondott világunkban egy másik, kevésbé látványos, de hasonlóan pusztító harcmodor terjedt el. Ennek lényege az Országgyűlés elnöke szerint, hogy akinek meg akarják szállni a területeit, annak először a tudatát igyekeznek megszállni. A cikk teljes terjedelmében

ITT

olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.