Írjon nekünk

Hírzóna

Világító keresztet avatnak Bakson

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Hatméteres világító keresztet avatnak a Csongrád megyei Baks községben. Felállítását a zalalövői Áldott Kereszt Egyesület kezdeményezte, és a terv az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetve a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg. A keresztet a tervek szerint Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szenteli fel.

Az Áldott Kereszt Egyesület szándékai szerint az ország több pontján is áll majd hasonló szimbólum, amely nem csupán az ország keresztény gyökereire utal. A civil szervezet így is szeretné tudniillik  felhívni a figyelmet arra, hogy a Kárpát-medence cigányságának legfontosabb zarándokhelye, a Komárom-Esztergom megyében található Csatka kegyhelye jelentős felújításra szorul. A rekonstrukció kezdeményezésének élére az Áldott Kereszt Egyesület állt dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője illetve dr. Márfi Gyula veszprémi érsek támogatásával.

Az egyesület illetve a hívő cigányság  bízik abban, hogy a felújítás megvalósulása után Ferenc pápa Magyarországra látogat, és megáldja majd a csatkai kegyhelyet. A világító keresztek fényével neki is utat kívánnak mutatni Magyarország felé, jelezve azt, hogy Magyarország keresztény ország, és az is marad, mert hű a gyökereihez, lakói pedig vallják, hogy a keresztény hit erőt ad mindannyiuknak.

(MTI, fotó: indafoto.hu)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Fél tucat migránst fogtak Röszkénél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Természetesen afgánokat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Új módszerekre van szükség a felsőoktatásban – véli az illetékes helyettes államtitkár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Például projektpedagógiára – mondja Horváth Zita.

Tovább olvasom

Hírzóna

Indulhat a Sándorfalva és Ópusztaszer közötti kerékpárút építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Közel egymilliárd forintból.

Tovább olvasom

Aktuál