Írjon nekünk

Hírzóna

Szombaton végre megrendezik a Balaton-átúszást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Kétszeri halasztás után szombaton megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást.

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével született meg a döntés.

A résztvevőknek – akik Révfülöpről, a kikötő melletti labdarúgópályától indulnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg – 23 fokos, a déli oldalon hullámzó vízre kell készülniük. A csütörtöki közlemény kitér arra is, hogy minden előnevezés érvényes erre az időpontra is.

Az első rajtolás 7.30-kor várható, de ez módosulhat – korábbra és későbbre is tolódhat – attól függően, hogy, mikorra áll fel véglegesen a vitorlásokból kialakított biztonsági úszófolyosó. Az 5,2 kilométeres távnak 12 óráig lehet nekivágni, az időjárás függvényében azonban ez az időpont is változhat. A célba legkésőbb 16 óráig meg kell érkezni. Kilométerenként úszópálya zárási időpontokat állapítanak meg a szervezők, az egyes pontokhoz legkésőbb ezekig meg kell érkezni. Időtúllépés esetén az adott résztvevő a záróhajóra köteles felszállni. Az úszópálya zárási időpontok a 12 órás rajt zárási időponttal számolva: 2 kilométernél 13.30, 3 kilométernél 14.15, 4 kilométernél 15.00.

A Balaton-átúszás eredeti időpontja június 30. volt, az első halasztás után múlt szombaton rendezték volna a megméretést, de a múlt csütörtöki módosítás nyomán július 14. lett az időpont.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Az óvodai beszoktatás az egymásra hangolódásról szól

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az óvodai beszoktatás az egymásra hangolódásról szól, a gyerekeknek a társaira és az óvónőkre, az óvónőknek pedig a gyermekre és a szülőre kell ráhangolódniuk – erről Gőbel Orsolya pszichológus beszélt vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Ha Ukrajna konzult utasít ki, arányos választ ad Magyarország

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ha az ukrán fél konzult utasít ki, az nem maradhat azonnali arányos válasz nélkül magyar részről, ezt azonban remélhetőleg el lehet kerülni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

A turizmusban is prioritás lett a biztonság

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A turizmusban is nagyon fontos lett a biztonság – mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál