Írjon nekünk

Egészség

Gift of Life – Az 5 hónapos Márk életveszélyes állapotban került Szegedre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Rus Márk Áron 5 hónapos korában szívfejlődési rendellenességgel jött az anyukájával Szegedre. A Rotary Club Gift Of Life – Ajándékozz életet! program és szegedi orvosok mentették meg az életét.

Professzor Dr. Katona Márta szerint Márkot már 2-3 hónapos korában meg kellett volna műteni, ám azt Romániában nem tették meg.

„Rezgett a léc Márk műtétjénél. – Jegyezte meg Dr. Katona Márta.

A második műtétet már a kis Márk is jobban bírta, és bár az egy komolyabb műtét volt, mégis veszélytelenebb, mert addigra a baba már megerősödött. A műtétekre azért volt szükség mert Márk szívén három lyuk is volt.

A beavatkozás anyagi finanszírozását a Rotary Club állta. A programjuk műtétsorozatai közül ez volt az eddigi legdrágább, ugyanis a két műtét összesen 6 millió forintba került. Hajdú Szabolcs, a Rotary Club új elnöke ehhez még hozzátette, hogy az ilyen drága műtétek finanszírozása mellett még az is cél, hogy minél több életet megmentsenek.

Fotó: Kovács Ferenc

Kovács Péter, az Eu-Fire Kft. cégvezetőjének már az édesapja is támogató volt, de nem csupán a családi hagyományok folytatása miatt tartja fontosnak a jótékonykodást. Három gyermeke mellett már a negyediket várják, és mint édesapa és mint cégvezető úgy véli nincs az a céges siker ami felér egy egészséges baba és egy boldog anyuka látványával.

Márk anyukája megjegyezte, hogy mikor idejöttek Szegedre még nem tudták, hogy milyen nagy a baj, de a második műtétnél már nyugodt volt, mert tudta, hogy jó kezekbe helyezte kisfia életét.

A kis Márk tegnap haza is utazott anyukájával, ám egy hónap múlva vissza kell jönniük városunkba, hogy az orvosok ellenőrizhessék az egészségi állapotát.

Fotó: Kovács Ferenc

A Gift of Life program legújabb gyógyult kis betegéről szóló sajtótájékoztató végére még egy medve is előkerült, de nem az, amelyik az országban kóborol, csak egy játékmackó, ami biztos a hamar kisfiú kedvencévé válik.

Egészség

Új egészségügyi eszközökkel gyarapodik Maroslele

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A vidékfejlesztési programnak köszönhetően 8,6 millió forintos támogatást nyert a község.

Tovább olvasom

Egészség

Ötből négy lakos elítéli a külföldi szemét importját Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy közvélemény-kutatás jutott erre az eredményre.

Tovább olvasom

Egészség

A héten csak Vásárhelyen irtják a szúnyogokat a megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

400 hektáron.

Tovább olvasom

Aktuál