Írjon nekünk
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd

Hírzóna

Veszélyes gyerekjátékokat vontak ki a forgalomból

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A fogyasztóvédelmi hatóság 38 gyerekgondozási cikket, játékot, etetőszéket vont ki a forgalomból, húszat pedig a vásárlóktól is visszahívott.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye szerint a most megvizsgált 10 etetőszékből három, a 8 bébikompból kettő nem teljesítette az előírt követelményeket. A játékok esetében az 5 tricikliből négy, a 10 játékrollerből hat, a 25 lábbal hajtható kismotorból öt, a 20 játszószőnyegből öt, a 20 plüssjátékból pedig 13 esetében találtak kockázatot.

A vizsgált etetőszékek esetében egyrészt a stabilitás nem bizonyult megfelelőnek. Másrészt a termékek szerkezeti felépítésében is találtak balesetveszélyes elemeket: a nem megfelelő méretű lyukak, rések, nyílások sérülést, ujjtörést okozhatnak. A játékjárművek ellenőrzése során főként a termékek stabilitását, a kormányszerkezetek kialakítását, a kormánycsövek szilárdságát, a kerekek méretét, a hegyes, éles elemeket, szerkezeti kialakításokat kifogásolták. A játszószőnyegek és plüssjátékok esetében a leszakítható kisméretű alkatrészek okozta fulladásveszély miatt vontak ki több terméket is a forgalomból. A veszélyesnek bizonyult típusok tételes listája a kormányzati honlapon elérhető – írták.

Hangsúlyozták, az ITM a jövőben is aktív fogyasztóvédelmi jelenléttel és rendszeres piacfelügyeleti ellenőrzésekkel járul hozzá a családok védelméhez és gyermekek biztonságához.

(MTI)

 

Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Húszmillió embernek elegendő búza termett idén hazánkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egész pontosan 4,84 millió tonna.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kamera buktatta le az idős szegedi biciklitolvajt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Huszár Mátyás rakpartról vitte el a falhoz támasztott kétkerekűt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Elhunyt a soul királynője, Aretha Franklin

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A művész halálát súlyos hasnyálmirigyrák okozta.

Tovább olvasom

Aktuál